Koronavírus - folyamatosan csökken az új fertőzöttek és a halottak száma

2022. május 12. 13:20 | behir.hu

Hétről hétre egyre kevesebb ember fertőződik meg Magyarországon a koronavírussal, és a fertőzésben elhunytak száma is csökken - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Galgóczi Ágnes közlése szerint hetente körülbelül 10-20 százalékkal csökken az új fertőzöttek és a halottak száma.

Hozzátette, az új esetek csaknem 21 százaléka a 65-79 éveseket érinti, ebben a korosztályban még emelkedik is a koronavírus-fertőzöttek aránya.

Közölte azt is, hogy Budapesten és Pest megyében regisztrálják a legtöbb fertőzöttet, de Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Zala megyében is emelkedik a fertőzöttek száma, bár nem drasztikusan.

A szennyvízből vett minták alapján kijelenthető, szinte mindenhol csökken a koronavírus örökítő anyagának mennyisége, és mára a legtöbb helyen - egy-két város kivételével - mérsékelt a szennyvízben mért örökítőanyag koncentrációja - jelezte Galgóczi Ágnes.

A szakértő szerint nyáron lecseng majd a járvány, de egyelőre nem lehet megmondani, hogy ősszel lesz-e hatodik hullám. Kiemelte, hogy Magyarországon 64-65 százalékos az átoltottság, de nagyon sokan vannak azok, akik nem kaptak harmadik oltást. A negyedik oltás is elérhető, de ezt elsősorban az időseknek vagy a "kockázati csoportba" tartozóknak ajánlotta az osztályvezető.

Forrás: MTI

További programok »

Egészségügy

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL