Konferencia pedagógusoknak a köznevelés aktualitásairól

2017. április 15. 17:30 | Busi Ottó

  A Nemzeti Pedagógus Kar konferenciát szervezett „A KÖZNEVELÉS AKTUALITÁSAI” címmel a békéscsabai Szent István Egyetemen.   A rendezvény célja az volt, hogy a

A rendezvény célja az volt, hogy a résztvevő pedagógusok közvetlenül, az ágazati irányítás képviselőitől kapjanak tájékoztatást a köznevelés rendszerét érintő aktuális feladatokról, a tervezett változásokról, a fejlesztési projektekről, valamint a Nemzeti Pedagógus Kar szerepéről, helyzetéről a köznevelés rendszerében.

A pedagógusok így többek közt az iskolarendszert érintő strukturális kérdésekről és az állami intézményfenntartás rendszerének átalakításáról hallhattak előadásokat, valamint megismerhették az Oktatási Hivatal támogató szerepét a köznevelési ágazat kiemelt fejlesztéseiben.

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL