Püspökválasztás zajlott az evangélikus egyházban, mely ma zárult, bár eredményére még heteket kell várni. A Déli Evangélikus Egyházkerület nyugdíjba vonult püspökének, Gáncs Péternek az utódját négy jelölt közül választják ki, közülük hárman békéscsabai kötődésűek. Vető István cinkotai lelkész mellett a püspöki tisztség helyi kötődésű várományosai: Aradi György, aki a békéscsabai Aradi András nyugdíjas lelkész fia; Szeverényi János egykori békéscsabai lelkész, illetve a most is Békéscsabán szolgáló Kondor Péter esperes. A 7. Tv Kikötő című műsorában Kondor Péterrel Zsíros András műsorvezető beszélgetett.
– A püspökválasztás apropóján indult el egy honlap is, a kondorpeter.hu, ahol összefoglalja mindazt, ami a püspöki tisztséggel kapcsolatos elképzeléseit tartalmazza. Ezen a honlapon mottóként a 37. zsoltárból egy idézet szerepel. „Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert Ő munkálkodik.” Elég sokatmondó ez az idézet. Miért választotta ezt mottóul a püspöki jelöltségre?
– Már a lelkészi pályám kezdetétől kísér ez az ige. Úgy gondolom, attól kezdve, hogy az ember elfogadja Isten hívását, és igent mond a lelkészi szolgálatra, attól kezdve nem magának kell keresnie az utakat, a lehetőségeket, hanem elsősorban Istenre figyelve kell kihasználni azokat a lehetőségeket, amelyeket Isten ad számára. Talán egészen gyakorlativá úgy tudnám tenni ezt a kérdést, hogy sokszor vannak bennünk vágyak, elhatározások. Mi eldönthetjük, hogy milyen irányba szeretnénk vezetni barátokat, ismerősöket. Meghívni őket alkalmakra. És talán mindnyájan éltünk már át olyan helyzetet, hogy ezt a hívást ők nem fogadták el. Kudarcnak éljük meg talán az ilyen eseményeket az életünkben. De közben vannak mellettünk olyan emberek, talán munkatársak, szomszédok, akik nyitott szívvel várják ugyanazt a hívást, és boldog örömmel jönnének ezekre az alkalmakra, indulnának azon az úton, amelyen vezetni szeretnénk őket. Nem biztos, hogy én választom ki, és én tudom helyesen kiválasztani, hogy éppen kinek van szüksége a hívó, bátorító szóra. Isten az, aki letesz az életutunkon elénk embereket. Úgyis mondhatnám, hogy kinyit az életutunkon ajtókat. Nem biztos, hogy az az ajtó nyílik meg, amelyiken mi dörömbölünk, és minden áron be akarunk menni. Nyitottan kell járnunk ahhoz, az ő szavát, igéjét figyelve, hogy észrevegyük melyik az az ajtó, ami számunkra nyílik. Az egész lelkészi pályámon, egyházi szolgálataimban soha nem kértem, hogy valahova kerüljek, soha nem jelentkeztem egyetlen tisztségre sem. Mindig kívülről jelöltek, vagy kértek fel egy-egy szolgálatra. Ha segíteni tudtam, azt mindig elfogadtam, elvállaltam. Így állok a püspöki szolgálathoz is, hiszen mind az öt egyházmegye presbitériumától jelölést kaptam, és erre a nagyon szélesre tárt bizalomra mondtam igent. Az életem nem szabad, hogy változzon, én nem egy vitát, vagy egy pozíciót szeretnék megnyerni. Egy vita megnyeréséhez elég, ha okos az ember. Én embereket szeretnék Krisztushoz vezetni, Krisztushoz szeretni. Ehhez pedig kereszténynek kell lenni és maradni, mert az életünk legapróbb eseményei, életünk emberi kapcsolatai emberi életeket tudnak megváltoztatni, és ennél nincs nagyobb dolog a világon.
– Vezetői pozícióról beszélünk. Egy egyházkerület lelkészi vezetője a püspök. Már eddigi lelkészi szolgálatában is számtalan vezetői pozíciót betöltött. Fölsorolni is nehéz, hány bizottságban, vagy igazgatótanácsban van jelen tagként, elnökként, vezetőként. Jelenleg is nehéz lehet mindezt átlátni és koordinálni, hát még püspökként.
– Valóban számtalan közegyházi tisztségem is van, és a legkülönbözőbb diakóniai oktatási intézményeink munkájában is részt veszek. Azt azért mégis fontos tudni, hogy a püspöki tisztséggel a korábbi tisztségeink megszűnnek. Tehát püspökként sem gazdasági bizottságnak, sem diakóniai intézmények igazgatótanácsának, vagy oktatási intézmények igazgatótanácsának, egyéb munkacsoportoknak nem tagja az ember. Fel van szabadítva a püspöki szolgálatra. Ami nem jelenti azt, hogy nem kell áttekinteni mindezeket a területeket. Én éppen ezt érzem nagyon fontosnak, hogy elég nagy gyakorlatot szereztem az elmúlt két évtizedben. 18 éve vagyok esperes, és a legtöbb bizottságnak tagja, a Lelkészi Szövetség elnöke 10 éve. Minden egyházmegyében lelkészi munkaközösségek működnek, és ezeknek az országos szövetségét én foghatom össze, és konferenciákat szervezek. Tehát úgy mondanám, hogy láthatom egyházunknak a spirituális, a szakmai, és a gazdasági működését is. Éppen ezekkel kapcsolatban látom a döntéshozatali mechanizmusait. Látom annak az erényeit is, és pontosan látom a fejlesztési lehetőségeit, mert bőven van mindig mit tennünk egy ilyen hatalmas szervezetben. Szeretném ezeket felhasználni, hiszen egy püspöknek a szava, a véleménye azért mindig iránymutató, és meghatározó kell, hogy legyen. Nagyon fontos, hogy egy nagy egységben tudjuk szemlélni az egyházunk életét. Mert gyülekezeteiben él az egyház, de a gyülekezetei területén élő intézmények és szolgálatok rendkívül fontos szerepet játszanak az életében.
– A különböző bizottságoknak, szolgálati területeknek a vezetése közben nyilván nagyon sok olyan tapasztalatot gyűjtött, ami rávilágít arra, hogy hol szorul rá az evangélikus egyház leginkább a javításra, a fejlesztésre. Melyek a leginkább fejlesztendő területek? Mik lennének a legfontosabb feladatai püspökként?
– Legfontosabbnak és legsürgetőbbnek a lelkészi életpálya kidolgozását tartom. Ebben már egyébként évek óta dolgozunk, így ez a célegyenesbe kanyarodott. Reménység szerint a jövő évben elindulhat. Ezzel párhuzamosan a hitoktatói életpálya is fontos. Már hosszú évek óta választhatnak a gyermekek, hogy erkölcstant, vagy hittant tanulnak az iskolákban. Rendkívül sok hittanórát kell ellátnia a hitoktatóknak. Fontos, hogy ezt a szolgálatot a lelkész válláról át tudjuk tenni a hitoktatóéra, hiszen a lelkésznek van egy speciális lelkészi feladata és küldetése. Nem lehet főállásban hittantanár, illetve az nem megfelelő gazdálkodás lenne a humán erőforrásainkkal. Meg kell erősíteni a lelkészkollegákat a sokszor magányos tehergondozásukban. Biztosítani kell a fejlődési lehetőséget. Ezt esperesi szolgálatokban is mindig nagyon fontosnak tartottam. A lelkészi pálya egy olyan pálya, ahol olykor tényleg magányos az ember, hiszen egy-egy településen, sokszor több településen is egymaga van. Illetve esetleg egy római katolikus, református, meg baptista lelkész kolléga, akivel az ökumené nagyon jól működik itt a térségünkben. Tudnak összefogni és beszélgetni, de nincs annyi közvetlen kolléga, mint egy pedagóguspályán, vagy orvosként, mérnökként élve. Nagyon fontos azt a hallatlan nagy szellemi kincset és kapacitást, ami ott van a lelkészeinkben, hitoktatóinkban, segíteni, inspiráló módon felszínre hozni, hogy a megfelelő helyen megtalálják a kibontakozási lehetőséget. Hiszen ez a gyülekezeteink megelevenedésére is szolgál.
– Mi hiányzik ahhoz, hogy beinduljon a lelkészi életpályamodell? Anyagi forrást kell hozzá teremteni, vagy inkább az intézményi, törvényi hátteret kell hozzá megteremteni?
– Természetesen kell egy törvényi háttér. Az egyháznak is vannak törvényei, és szabályrendeletei. Három alapvető pillérből áll. Egy képzési részből, hiszen a lelkészeknek is képezniük kell magukat. Egy jelzőrendszer részből, ahol tulajdonképpen mentális segítséget kaphat az, akinek bármilyen formán szüksége van erre. És egy illetményrendszerből is áll. Szeretnénk kiszámíthatóvá tenni ebből a szempontból is ezt a pályát. Nem magára hagyni az erőtlenebb kis gyülekezeteket, és kis településeket, hanem ugyanúgy biztosítani a megélhetéshez szükséges feltételeket, mint adott esetben, egy nagyobb közösségben, ahol ezt magától tudja a közösség produkálni. Ahol nem, ott meg kell próbálni a központi forrásokat úgy rendezni. Az egyház gazdálkodásában vannak átcsoportosítható források, hiszen most is segítjük a kistelepüléseket. Általában a gyülekezeteinknek csaknem fele kap valamilyen támogatást. Ezeknek a bölcs átgondolásával, átcsoportosításával szeretnénk megoldani ezt az egyébként valóban nehéznek látszó feladatot.
– Mit gondol, milyen lépésekre van szükség ahhoz, hogy megerősödjenek a gyülekezetek, és az elvándorló fiatalok újra otthonra találjanak a templomokban?
– Ez is több oldalról megközelíthető kérdés. Először is át kell gondolnunk olyan gyülekezet-modelleket, amelyek még talán szokatlanok itt Magyarországon. De skandináv országban, Nyugat-Európában is találunk ilyeneket, amelyeket kicsit honosíthatnánk, és saját magunkra szabhatnánk. Amelyek nyilván feltételezik egyrészt a hálózatosságot. Az evangélikus egyház számarányánál azért jóval nagyobb szerepet tölt be a társadalom életében, és nagyon fontosnak azokkal a hittestvérekkel való kapcsolattartást is, akik nem szorosan csatlakoznak a gyülekezetekhez. Úgy értem ezt, hogy nem biztos, hogy minden vasárnap templomban vannak. Lehet, hogy csak nagyobb ünnepeken érkeznek meg. De ez egy olyan hálózatosság, amelyen keresztül nagyon sokakat el lehet érni, most gyülekezetpatronáló csoportok segítségével, önkéntesek bevonásával, aminek, hála Istennek Magyarországon is egyre nagyobb sikere van. Motivált emberekkel lehet több hónapos programokat szervezve még elnéptelenedő területeken is nagyon szép eredményeket elérni. Nyilván ez egy stratégiailag és missziói szempontból is átgondolt cselekvéssorozatot igényel. Ez nem azt jelenti, hogy egy hétvégére meglepni egy települést, és aztán azt várni, hogy ennek hatására hónapokig jönnek, hanem hónapokon át újra és újra látogatni, az embereket bevezetni, a településszerkezetnek, a lakosság összetételének megfelelő rétegalkalmakat, Bibliakört, kórust, ifjúsági kört, alkalmakat szervezni, ahova a legkülönbözőbb helyekről, intézményekből meg lehet próbálni elvezetni az embereket. Amikor pedig már beindult, akkor szép lassan el lehet engedni a kezüket. Mintegy megtanítani őket a maguk útján járni. Sokszor alapítottunk így kórust, ifjúsági közösséget. Egyébként nemcsak belföldön, de Németországban is a német egyház legnagyobb meglepetésére. Többször voltunk így a német állam vendégei, mert egyedülálló volt, hogy egy Békés megyei csoport a vesztfáliai tartományban, kicsi falvakban ifjúsági csoportokat patronál, és kórust alapít.
– Mennyire lehet a gyülekezetek szerkezetének megújításában hathatós szerepük az intézményeknek? Elég kiterjedt intézményhálózattal rendelkezik az evangélikus egyház, különösen, ha a kelet-békési egyházmegyét nézzük, hiszen itt diakóniai intézménytől oktatási intézményeken át sok minden van. Van-e még szükség további intézmények létrehozására, alapítására, esetleg átvételére, vagy a meglevők erősítésére? Mennyire alkalmas a jelenlegi intézményhálózat arra, hogy segítse a gyülekezeti munkát?
– Békés megyében nagyon erős az intézményrendszerünk. Négy nagyon nagy oktatási intézményünk van. Lassan mindegyik az óvodától egészen az érettségiig tudja kísérni a gyermekeket. Számtalan diakón intézményünk, szeretetszolgálatunk van, amelyek már szervesen bekapcsolódtak a gyülekezetek életébe. Azt biztosan tapasztalták a szülők, nagyszülők is, hogy micsoda élmény eljönni mondjuk a gyermekek betlehemeses játékára. De egyre több kreatív kézműves kört is szervezünk. Elsősorban nagyobb ünnepkörökhöz csatlakozva, ami nemcsak a gyerekeknek, hanem az édesanyáknak is nagy örömet okoz. Itt a gyerekek sokszor egészen játékos formában, de találkoznak Isten igéjével is, vagy pedig áhítatokon tudnak részt venni. Amikor az ember elkezd bekapcsolódni, szép lassan kialakul benne egy belső lelki igény minderre, hiszen megtapasztalja, hogy valami olyan forráshoz jut, amit nagyon nélkülözünk ebben a mai világban. Hogy olyan békességet kaphat, ami már nem egy kívülről ráható erő, hanem belülről kifelé ható erő, ami erővé válik a családban, azokban a kicsi közösségekben, amelyek ránk bízattak. Az ebben való felelőssége az intézményeinknek nagyon nagy. Itt elsősorban az infrastruktúráját kell az intézményeknek megerősítenünk, ahogy tettük ezt Békéscsabán is, hiszen így épülhetett az iskola sportcsarnok most legutóbb. Egy fokozatos fejlesztésen vagyunk túl, így kell a többi helyen is. Azokon a településeken azonban, ahol még nincsenek intézmények, nagyon átgondolt módon, de további intézmények alapítását is indokoltnak tartom. Óvodákét, ahol nagyon szépen lehet alapozni a jövő nemzedék életét, és diakóniai intézményekét is, hiszen sajnos elöregedő társadalom vagyunk. Nagyon sok az elmagányosodó idős testvér, akinek a szeretetben való elkísérése, gondozása mindig kiemelt, felvállalt feladata az evangélikus egyháznak.
– A püspök egy olyan vezető szerepet kell, hogy betöltsön, aki egy személyben egy egész ország evangélikus közösségét reprezentálja. Adott esetben néha közéleti kérdésekben is meg kell szólalnia, és képviselnie kell nagyon sok ember véleményét. Mit gondol, mennyire kell egy püspöknek aktuálpolitikai, közéleti kérdésekben megszólalnia? Hogyan tudja ilyen szerepben majd képviselni adott esetben egy püspök az evangélikus egyház tagjait?
– Azt gondolom, hogy a püspök akkor tudja jól képviselni az egyháztagokat, és akkor tud hiteles lenni, hogyha elsősorban azt a hangot képviseli, amely a küldetése. A krisztusi szeretet hangját. És ahogyan általában egymás között is a békességre törekszünk, a testvéregyházakkal is erre a békességre törekszünk. Ma már régen nem azt keressük, hogy mi az, ami elválaszthat bennünket, mondjuk a római katolikus, vagy a református testvérektől, hanem örömben éljük meg a közösséget Krisztusban. Én azt gondolom, hogy a mindenkori kormányzattal kapcsolatban is arra kell törekednünk, ami a partnerség és Krisztus ügyének a hirdetését szolgálja. A sajátos hangunk az nem feltétlen egy kritikai hang kell, hogy legyen. Ilyen értelemben nem egy egyesület, vagy egy párt kell, hogy legyen az egyház. Mindig tévútra téved, hogyha ilyen szinten próbál elmélyedni az aktuálpolitikai kérdésekben. De természetesen vannak olyan kérdések, amelyekben el kell mondania a maga tanítását. Meg kell próbálnia a helyes úton vezetni. Nem gondolom, hogy adott esetben a kormányt, vagy a döntéshozó embereket, felelősséghordozó embereket, hanem mindazokat, akik ránk bízattak. Azt a társadalmat, amelyben élünk, amelyben nekünk is helyünk van.
