Lételem - Szabó Zoltán versestje a Jókai Színház házi színpadán

2025. április 25. 19:36 | Fajó Attila

Verskoncertre várta a kultúrafogyasztókat a Békéscsabai Jókai Színház havonta jelentkező kultúrcsemegéje. A tavaly decemberben indult sorozat szlogenje szerint, a versest a színház ajándéka a közönségnek, minden hónapban.

A Jókai Színház házi színpadán megrendezett verskoncert előzményeiről maga a fellépő, Szabó Zoltán beszélt hírportálunknak. A csabai verskoncertek ihletadója a Szarvasi Vízi Színház Vers a víz fölött elnevezésű programsorozata volt. Seregi Zoltán a csabai teátrum igazgatójának jóváhagyásával immár Békéscsabán is egy kulturális programsorozattá duzzadt a kezdeményezés, mely tavaly december óta a színház több munkatársát is bevonta és előadási lehetőséget biztosított a számukra. 

– A műsorom tartalma rendhagyó. Kissé spirituális jelleget ölt majd az est, az elhangozó verseken keresztül. A magyar költészet gyöngyszemeit igyekeztem egybefűzni, egy meghatározó életszakasz élményei alapján és egyetemes igazságokat feltárni. Kiemelkedő költőink elevenednek meg, úgy, mint József Attila, Weöres Sándor, Kányádi Sándor, Babits Mihály. Az eseményen a nagy költők nem csak verseiken keresztül, de audiovizuális formában is megjelennek, hogy még közelebb hozhassuk őket a közönséghez. A műsor során az emberi sors nagy kérdéseit járjuk körbe poémák tükrében. Szó esik boldogságról, szenvedésről, életről és halálról – mondta el Szabó Zoltán, színész.

A verskoncert rendezvénysorozat nyár előtti utolsó alkalma május végén érkezik el, akkor a fellépő Puskás Dániel színész, a Békéscsabai Jókai Színház társulati tagja lesz. 

Galéria

További programok »

FEL