Varázslatos koncert részese volt az ezerfős, értő közönség a közelmúltban a Csabagyöngyében. Presser Gábor, Rúzsa Magdi és három zenészbarátjuk ritka örömet szerzett nekünk - írja olvasónk.
Presser "Pici" bácsi - ahogy a szeretet becézi - virtuóz zongorajátékából, egyedülálló hangjából a föld legmélyebb bugyraiban rejlő őserő szólt. Szélvihar, örvények ereje, majd szelíd öblök, kék-zöld tengerszem alig mozduló csendje. Rúzsa Magdi érzéki, kristálytiszta, fájdalmasan szép hangjával távoli tájakat, fenséges hegyeket, suttogó forrásokat, patakokat idézett meg. Mindkét művész előadásában az őselemek elementáris erejét, lényegét élhettük meg szüntelenül. Föld, víz, levegő, naptűz - mint a zsigereinkben létező evidenciák. A magas égbe, a Napig hatoló hangoszlopok. Gejzír, zuhatag! Robbanó magasfeszültségből éteri neszek, szellő-sóhajtások.
A jól ismert dalokban az emberi lét kételyei, örökérvényű tapasztalatai, szenvedés-öröme: a "Valaki", az "Állomás", a "Mindenki", a Padlás, a Popfesztivál-betét, a Rúzsa Magdinak írt Presser-dal, a Csík zenekar gyönyörű darabja. De micsoda feldolgozásban és előadásban! Mert az improvizáció, az örömzene tette még páratlanabbá a produkciót.
A zenésztársak nélkül ez nem szólt volna így! A sikkanó, bársonyos, telt hangfolyamok a szájmuzsikán. A hegedű síró magánya, majd pezsdítő vidítója. A dobok, a hangszerek simuló, lágy aláfestője, a szólóban ördögi ritmuskavalkádja mind-mind az egyéni tehetség és a közös alkotás minőségi példáját mutatta. S mindehhez a koncert közbeni mélységesen emberi, természetes párbeszéd a közönséggel, egymással.
Mindannyian lelkük, emberségük, kiforrott művészetük legszebb kincseit osztották szét, ezért a hallgatóság lelkének legmélyét érintették meg. Érzelmi közösség lettünk közel három órán át. Elringató, boldogító áramlás, felemelő katarzis részeseiként mondhatjuk, hogy tényleg angyalok jártak nálunk. Köszönet érte!
Illésné Urbán Dorottya
