Tisztelt Művész Úr!
Ismertem egy Embert, aki a Trianon utáni talpra állás évtizedében, 1928-ban született.
Ismertem egy Embert, akinek 16 éves korában hazája nem csak elveszített egy világháborút, de akinek három év hadifogság is adatott.
Ismertem egy Embert, aki a múlt század léleknyomorító ötvenes éveiben mégis ember tudott maradni.
Ismertem egy Embert, aki évtizedeken keresztül Pécsen, Egerben, Miskolcon, majd a ’80-as évek elejétől a Békéscsabai Jókai Színházban 36 éven keresztül a közösség megbecsült tagja volt.
Ismertem egy Embert, aki komolyan vette, hogy a színház tanít, nevel és szórakoztat.
Ismertem egy Embert, aki Hevesi Sándor nyomán vallotta, hogy a színpadon az élet legnagyobb kérdéseit kell felvetni és magas hőfokon előadni.
Ismertem egy Embert, akinek minden gesztusa a színház iránti hűséget és alázatot sugározta.
Ismertem egy Embert, aki a magyar nyelv birtokában érthetően és szépen beszélt a színpadon.
Ismertem egy Embert, aki a kitartó szorgalom és a minden körülmények közötti pontosság mintaképe volt.
Ismertem egy Embert, aki a színházban igazodási pont volt, soha el nem alvó fáklya, aki üstökösként világított, mutatta az utat merre kell mennünk.
Kedves Robi bácsi!
Ha az eddigiekből nem ismertél volna magadra, akkor szeretettel hívom fel figyelmedet, hogy Rólad beszéltem. Arról a sikert sikerre halmozó, teljes életet élő, minden színházi műfajban maradandót alkotó színészről, rendezőről, akinek egy vaskos dokumentumgyűjtemény tanúskodik kivételesen hosszú és gazdag pályájáról. Ez az a kézirat, amelyet soha nem engedtél megjelentetni, családod és barátaid olvashatták csupán. Ugyanis azt az Embert is ismertem, aki végtelenül szerény, mondhatni a színház világában meglehetősen ritka tünemény volt.
Gyarló emberek vagyunk, így általában csak a földi pályafutás végeztével sokasodnak meg a méltató szavak, gondolatok. Neked ezekből is bőven kijutott hosszú életed során. Színházi közösséged, városod illő módon megbecsült, a nagypolitikával meg sohasem törődtél. Legyen elég számodra, hogy a legnagyobb kitüntetést, a Kossuth-díjat közönségedtől gondolatban már réges-rég megkaptad.
Amikor Seregi Zoltán igazgatótól a Jókai Színház nagyszínpadán átvetted Vasdiplomádat, a dörgő taps alatt már tudtam, hogy a nemsokára bemutatandó Trianon című rockopera elején és végén Te fogod mondani a narrátor szövegét. Pontosabban reméltem, hogy akkor 93 évesen elvállalod ezt a színházi szerepedet is. A közönség reakciója mindkettőnk számára igazolta, hogy helyesen döntöttünk.
De ami legalább ilyen fontos, Te, aki a trianoni következményeket saját bőrödön tapasztaltad, oly hitelesen tolmácsoltad Padányi Viktor és Reményik Sándor szavait, hogy sokunk szeméből a könny kicsordult. Egy idős, bottal közlekedő, sokfajta nyavalyával küszködő ember, egy nagy színész figyelmeztetett mindannyiunkat: „Ha egyszer nem lesz többé iskolánk… ha minden jussunkból kivettetünk: egy iskola lesz egész életünk, s mindenki mindenkinek tanítója… És esküszünk mindenre, ami szent nekünk: így, iskolátlanul egymásból olyan nemzedéket nevelünk, hogy mind az idők végzetéig megemlegettetünk.”
Sokak lelkében szunnyadnak ezek a gondolatok, de mindig kellenek közvetítők, olyanok, akik érthetően, hatásosan, szívbemarkoló módon ki tudják fejezni a fájdalmat, de az azon felülemelkedni akaró és tudó teremtő szándékot is. Ami megmaradásunk záloga. S ami egy igazi színész, a becsületes és tisztességes színház kötelessége.
Büszke lehetsz magadra, a futást elvégezted, a hitet megtartottad. Üzenetedet megértettük, s igyekszünk ennek szellemében felsorakozni e páratlanul gazdag színházi életmű mögött. Szeretett városod a Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetéssel, a színház kollektívája pedig a Gálfy Gyűrű odaítélésével tisztelgett előtted. Az indoklás kiemelte: „A trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából bemutatott Trianon című előadásban idős kora és színpadtól távol töltött nyugdíjas évtizedei ellenére Dariday Róbert művész úr nemcsak vállalta a közreműködést, hanem kimagasló művészi színvonalon, hatásosan, szívet-lelket melengető módon, ahogy mondani szoktuk, a hőskorszakot, a legnagyobb színpadi személyiségeket idézően, mély elhitető erővel, átéléssel felejthetetlen pillanatokat varázsolt a színpadra. A zenés darabot keretező megjelenése a játék elején és végén megrendítően tolmácsolta azokat a gondolatokat, amelyek szellemi közéletünkből veszni látszanak. Magas művészi teljesítménye és az egész társulat számára lenyűgöző, példamutató, közvetlen emberi magatartása okán a díj őt illeti.”
Ez a színházi közösség, baráti társaság mindig is nagy tisztelettel és szeretettel vett Téged körül, akárcsak figyelmes, féltő és aggódó feleséged, Borika és családod minden tagja. Művészeted emlékét megőrizzük, s igyekszünk meríteni belőle.
Kedves Barátom! Isten veled!
Koltay Gábor
