Karácsonykor a kis Jézus és remény születését ünnepeljük. A színdarab célja, hogy bemutassa a gyermekeknek a szeretet ünnepének valódi jelentőségét a bibliai történeten keresztül. Koltay Gábor Balázs Béla-díjas rendező elmondta, az előadással szeretnék felhívni a a nézők figyelmét arra, hogy az ünnep nem csak az ajándékozásról szól.
A színdarab Gárdonyi Géza novelláját dolgozza fel, amely a szeretet fontosságát és a család összetartozását hangsúlyozza.
– A dicsőség és a magasztosság olyan fogalmak, amelyek a mai gyerekek számára sajnos már nem jelentenek semmit. Ezzel a Gárdonyi Géza történettel talán egy kicsit közelebb hozzuk számukra a karácsony valódi jelentését – fogalmazott Liszi Melinda színész, aki Máriát alakítja a történetben.
A színdarab egyik fontos eleme, hogy a három király hogyan jutott el a betlehemi csillag iránymutatásával a kis Jézushoz. Gáspár szerepében Beszterczey Attilát láthatják a nézők, aki elmondta, számára is meglepő volt, hogy a királyok története milyen szépen kibontakozik a színpadon.
– A történetekben általában csak azt említik, hogy a három király megérkezik a kis Jézushoz. Arról viszont kevés szó esik, hogy valójában kik is ők és milyen kapcsolat van közöttük, ahogy arról is, hogy az érekzésig mi történik velük – osztotta meg.
A betlehemes játék látványvilágát a jelmezek és díszlet mellett a békéscsabai Viharsarok Táncszínház koreográfiái teszik még színesebbé, akik már a kezdetektől koprodukcióban dolgoznak a színházzal.