A produkcióban a kor ikonikus dallamai, egy szerelmi történet és a fiatalság szabadságvágya fonódik össze – mindez látványos koreográfiákkal és lendületes zenével kísérve. A musical főszereplői Frédi és Lina – két fiatal, akik a táncdalfesztiválok, beatzenekarok és változó társadalmi szabályok világában keresik az álmaikat és egymást.
A darab szerzője és rendezője kiemelte, hogy a musical több évtizedet idéz meg, egészen a második világháborútól a rendszerváltozás időszakáig. Koltay Gábor hozzátette, hogy a zenekar történetét és megpróbáltatásait kísérhetjük végig, valamint Frédi és Lina szerelmi szálát is.

– Nagyon sok korabeli sláger hangzik el, amelyeket szerintem fiatalok és idősek is egyaránt szeretnek és kívülről ismernek. Az volt még a célom, hogy a nézők kicsit gondolkozzanak el azon, milyen világ volt ez néhány évtizeddel ezelőtt, és melyek voltak azok az értékek, azok a gondolatok, azok a kérdések, amelyek az akkori embereket foglalkoztatták – fogalmazott a Balázs Béla-díjas rendező, Érdemes Művész.
A főszereplő Frédi karakterét Lévai Attila formálja meg a színpadon. A színész úgy fogalmazott, hogy nagyon közel áll hozzá Frédi karaktere, majdhogynem rokonlelkek is egymással. Hozzátette, hogy Frédi egy olyan fiatal, aki nagyon heves állapotból eljut egy békésebb, megfontoltabb karakterig a darab végére.

– Egy olyan srác, aki szeretné teljesen kifejezni magát, teljesen megmutatni magát a világnak, kicsit változtatni a világon, kicsit jobbá tenni azt nagyon sok szorgalommal és energiával. Sokszor falakba ütközik, de neki is és nekem is az életben van egy segítő társa Lina személyében és ő segíti ezeken az akadályokon keresztül – fejtette ki a színész.
A darab a kor hangulatát az akkor legnépszerűbb magyar zenekarok ikonikus dalaival idézi meg a javarészt a teátrum művészeiből álló zenekar révén. Berta János zenész elmondta, hogy már augusztusban elkezdték a közös munkát, a zenekar pedig ez idő alatt rendkívül gyorsan összekovácsolódott.

– Azért jó, hogy egy ilyen stílus elevenedik meg a színpadon, mert annak idején én akkor voltam kisgyerek és ezeket a dalokat és zenekarokat nagyon szeretem. Imádom Nagy Feró, Demjén Ferenc és a Hungária dalait is, és ebben a darabban főleg az ő zenéjüket fogjuk előadni – emelte ki a zenész.
A nosztalgia musicalt október 10-én, pénteken mutatják be a Békéscsabai Jókai Színház nagyszínpadán, mellyel a teátrum a 2025/26-os évad nagyszínpadi sorozatát is megnyitja.