Beliczay Róbert jelenleg egy hivatalban dolgozik, projekttámogatóként, azaz sofőrként tevékenykedik. Gyermekes családoknak, valamint nyugdíjasoknak összekészített segélycsomagokat szállít ki megyeszerte. A fotózást leginkább másodállásnak, hobbinak tekinti, de nagyon szeretné, ha ez az elfoglaltság válna elsődleges megélhetési forrásává. Jövőbeli terveiről szólva kifejtette, erősen gondolkodik egy nagyobb léptékű tervezeten, amit nem nevezett meg pontosan, mert nem szeretné elkiabálni. Egyáltalán nem kellene babonásnak lennie, hiszen ez egyrészt nem célravezető, másrészt pedig nincs miért szégyenkeznie, hiszen remek eredményeket ért már el különféle fotós megmérettetéseken, de erről majd később.
A nagyobb léptékű tervezettel összefüggésben elárulta, hogy egy olyan, távoli helyen játszódó, érdekfesztítő történetet szeretne elmesélni az ott lévő embereken keresztül, ami egy igazán különleges kultúrához kapcsolódik. Azért az tudható, hogy ez egy úti portrésorozat lesz. Talányosan még csak annyit mondott, hogy egy alkalommal járt már ebben az országban, de csak a repülőtéren, amikor éppen átutazóban volt egy másik távoli úticél felé. Ezek a világok, ezek a különleges kultúrák, ezek az érdekességek mozgatják. Képekkel szeretné elmesélni az eddig még el nem mondott sztorikat, kevéssé ismert történeteket. Costa Ricában közel három hónapot, Ecuadorban három hónapot, Mexikóban több mint két hetet, Skóciában kétszer két és fél évet, Vietnámban durván öt hónapot, Írországban négy évet, New Yorkban pedig mintegy három hetet töltött el.
– Rendkívül érdekesnek találom az idegen országok gasztronómiáját, érdekel az étkezések jellege, a fűszerhasználat, és hogy milyen ízvilágot hoznak létre – fogalmazta meg az egyik meghatározó mozgatórugót. Azt is kifejezte, hogy van benne egyfajta tűz, ami a fotózásra sarkallja, ami arra ösztönzi, hogy fotók segítségével mutasson be idegen kultúrákat. A dokumentarista, a portré és a street fotózás említhető rá jellemző stílusként. A portrénál az is fontos számára, hogy egy-egy meghatározó szokás, a környezet, a lakóhely is megjelenjen. Példaként hozható az afrikai maszáj nép, amit, ha szeretne megmutatni, akkor az ételeiket, a ruházatukat, az életkörülményeiket és például annak a jellegzetes ugráló táncnak a meghatározó mozzanatait is bemutatná, ami csak róluk, csak az ő életükről mesél.
A technikai tökéletesség alapvetőnek tekinthető, de a képi rendezettség, illetve az adott jelenet megrendezése, beállítása számára nem követendő irány. Azt a filozófiát vallja, hogy illendő és kívánatos közelebbről is megismerkedni az alannyal. Beszélgetni, barátkozni vele, felvenni az életritmusát, és így, egészen közelről megmutatni a valódi, őszinte arcát, azt a képet, ami az ő valódi énjéről árulkodik. Alapvetően szeret Békéscsabán lenni, mert közel vannak a barátok, közel van a család és szereti ezt a várost, de nagyon hiányzik neki a felfedezés élménye, a kaland és a magyartól nagy mértékben eltérő kultúrák megismerése. A fotózás szeretete gyermekkorára vezethető vissza, illetve egy Kanadában élő rokonra, Joe bácsira, aki szintén hobbiként űzte ezt a tevékenységet.
Kikapcsolódásnak indult, majd egyre komolyabb szerelemmé vált
Az első, belépő szintű tükörreflexes gépet 2008-2009 környékén vette meg Írországban, és az akkor még tényleges hobbiként űzött tevékenységet makro természetfotókkal kezdte. Innen mozdult el az emberábrázolás felé. A kedvenc témák között New York, illetve Williamsburg, valamint Vietnám említhető.
– Ha megtehetném, akkor most azonnal indulnék New Yorkba, az ultraortodox zsidó negyedbe, s ha szükséges lenne, akkor akár 15 COVID-tesztet is elvégeztetnék az utazás érdekében – mondta nevetve, kiemelve: az a zárt világ, a hétköznapok, a gasztronómia, a hívő lét sajátosságai, s a vallásosság szigorú szabályai rendkívül érdekesek. – Az is meghatározó élmény, hogy mennyire finom péksüteményeket lehet ott enni, nagyon jó érzés erre is visszagondolni – elevenítette fel élményeit.
– Mindenkinek jót tenne, ha legalább egy hónapot el tudna tölteni a Nagy Almában, a tolerancia, az elfogadás is a meghatározó élmények közé sorolható – ismertette, hangsúlyozva: jó lenne, ha mindenki látná, hogy másképpen is lehet élni, másképpen is lehet csinálni és az is jól van úgy. Turistaként egyáltalán nem érezte magát fenyegetve, pedig New Yorkkal összefüggésben sokakban a bűnözés az, ami elsődleges képzettársításként megjelenik. Mint fogalmazott: lehetett ezt-azt hallani a külterületi részekről, a drogokról, a prostitúcióról és egyéb veszélyekről, de nem érezte azt, hogy ténylegesen, valódi fenyegetettségben lenne. De, ha már a prostitúció és a drogok, valamint az amerikai befolyás szóba került, akkor mindenképpen érdemes ugrani néhány kontinenst és Vietnámban landolni, ahol ezek a jellemzők éppúgy megtalálhatók, mint a nyolcmillió lakossal büszkélkedő metropoliszban.
Vietnámon belül, az ország középső részén található Da Nang volt az, ami lenyűgözte. Az ott élők közvetlenül, barátságosan fogadták, s még a sikátorok mélyén, pénzben kártyázó „rosszarcúak” sem emeltek konkrét kifogást az ellen, hogy fotókat készítsen róluk és meglehetősen költséges szenvedélyükről. Costa Rica inkább szólt a természet csodáiról, mint a fotózásról. Nagyon szép vidék és biztosan ott is lehetne olyan témát találni, ami megmozgatná a fantáziáját. Az európai fotós célpontok közül Velence egyik része, illetve szigete, Burano lenne számára megfelelő, ahol szintén a portré és a street fotózás kerülhetne előtérbe. A színes forgatag, a házak jellegzetességei, a frissen teregetett ruhák, az épületek előtt üldögélő helyiek mind olyan képeket eredményezhetnének, melyek aztán komplex történeteket mesélnének el.
Az emberi vetület, a pozitív, életörömmel teljes jelenetek bemutatása mindig is foglalkoztatta.
Az aktuális kihívások között a Sony egyik pályázata említhető, amelyre évről-évre több százezer fotó érkezik be, Róbert ezúttal három portréval nevez. A tokiói nemzetközi fotóversenyen 2020 nyarán a zsűri külön elismerésében részesült, valamint a budapesti nemzetközi fotóversenyen is elismerést kapott, a New Yorkban készült Szinkrontekintet című fotójáért. Az eddigi legnagyobb eredményét egy az Instagramon meghirdetett versenyen érte el, ahol első helyezett lett, egy rózsaszín öltönyös úrról, Grahamről készült street art stílusú képével. Emellett más eredményei is vannak, melyek elbizakodottságra adhatnának okot, de az már nem az ő stílusa lenne. Megmarad inkább szerénynek, érdeklődőnek és leginkább azzal foglalkozik, ami valóban érdekli, ami valóban kíváncsivá és motiválttá teszi. Csak tanulhatunk tőle és csak tanulhatunk a képeiből.
Galéria
