Kitüntetéseket adtak át a Békés Megyei Népművészeti Egyesület évzáró közgyűlésén

2023. december 16. 15:46 | Kovács Andrea

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület szombaton tartotta ünnepi közgyűlését. Az eseményen az ezévi tevékenységük és jövő évi terveik megismertetésén túl különböző kitütetésekkel ismerték el az egyéni alkotók és közösségek munkáját.

Békés Megyei Népművészeti Egyesületnél évek óta hagyomány, hogy december közepén összejönnek és megtartják karácsonyi tisztújító közgyűlésüket.

– A több mint 400 fős egyesület tagsága évközben csak a rendezvényeken találkozik, amely a közösséget ugyan jól szolgálja, de az egyesület munkájáról nem tudunk beszélni Ezen az ünnepi összejövetelen megpróbáljuk felidézni az egész évben végeztt gazdag tevékenységünk redményeit, és mint egy nagy csomagot letenni a láthatatlan karácsonyfánk alá.  Már most megalapoztuk a jövő évet is, hiszen a képzéseink többsége szeptemberben indult be és májusig tart. Szeretnénk azt a hagyományt is folytatni, hogy Békéscsaba a népi kézműves képzés meghatározó helye maradjon és számos saját, illetve más közösségek rendezvényén is aktívan részt veszünk. Ezenfelül fontosnak tartjuk, hogy az egyesület tagjait az érdemeiknek megfelelően évközben állami vagy önkormányzati kitüntetésre terjeszzük fel vagy ezen az évzáró ünnepségen az egyesület által alapított díjakkal ismerjük el tevékenységüket – mondta el az egyesület elnöke. 


Pál Miklósné hozzátette: nyolc egyesületi tag kapott állami kitüntetést, négyen magas önkormányzati elismerést, az egyesület pedig 5 díjat alapított, amelyeket minden éven az ünnepi közgyűlésen adunk át.

– A Békés Megye Népművészetéért Életfa díját elsősorban azoknak adjuk át, akik nagyon régen vannak az egyesületben és sokat köszönhetünk nekik. A jelenleg aktív, dolgozó embereknek a munkásságukat vagy a közösségi tevékenységüket ismerjük el, a Jövő nemzedék tanításáért-díjat olyan ember kapja, aki nagyon sokat tesz a tudás átadásáért, és mindig vannak fiatalok akiket a jövő személyisége díjjal ösztönzünk. Van egy közösségi díjunk, amelyet minden évben valamelyik eredményes népi kézműves közösség kap meg és egy háziasszony díjat is átadunk. 

 

A  Békés Megyei Népművészeti Egyesület kitüntetései:

  • Békés Megye Népművészetéért Életfa
    Dr. Ilés Károlyné
    Korcsok János
    Szabó Ferenc
  • Békés Megye Népművészetéért díj
    Debreczeni Klára
    Farkasné Jeszenszky Anita
    Kurtics  Attila
  • Jövő Nemzedék Tanításáért díj
    Kádár Manni
  • Jövő Személyisége
    Salamon Edina
  • Év közössége
    Mezőberényi Himző Szakkör
  • Háziasszony díj
    Lázár Julianna

    Galéria

További programok »

FEL