Kisebb idén a kukorica és a napraforgó hozama Békés megyében

2017. szeptember 20. 12:06 | behir.hu

Az aszályos nyár miatt kényszerérés történt a napraforgónál és a kukoricánál, mindkét termény hozama kisebb a szokásosnál - állapította meg ülésén a Békés megyei betakarítási koordinációs bizottság.

Adamcsik László, a bizottság tagja, a Csabai Raktárszövetkezet elnöke szerdán elmondta, 15-20 százalékkal kevesebb napraforgó és negyedével kevesebb kukorica termett egy átlagos évhez képest. Békés megyében kukoricát 101 ezer hektáron vetettek, jelenleg 8 ezer hektárról takarítottak be 40 ezer tonna termést. A termésátlag hektáronként 5 tonna - a tavalyi 9 tonnával szemben -, a felvásárlási árak 38-42 ezer forint körül alakulnak.

A 78 ezer hektáron vetett napraforgó 75 százalékát takarították már be, eddig csaknem 158 ezer tonna terményt regisztráltak. A termésátlag 2,7 tonna hektáronként, az olajtartalmak viszonylag jók, de kiugróan magas minőség nem jellemző - állapította meg a bizottság. A felvásárlási árak tonnánként 90-92 ezer forint körül alakulnak.

Az önköltségi árakhoz képest a várható bevétel elmarad a jelenlegi hozam és az átvételi árak mellett - mondta Adamcsik László. A gazdák egy része, ha ki tud várni, inkább tárolja a terményt.
Raktározási problémák ennek ellenére nincsenek a megyében - tette hozzá a 27 ezer tonna tárolókapacitással rendelkező Csabai Raktárszövetkezet elnöke.

A bizottsági ülésen elhangzott, hogy augusztusban több helyen voltak jelentősebb tűzesetek, egyebek mellett leégett egy ötezer négyzetméteres gabonatároló, két hektár gabonatarló, 700 körbála és háromezer nagybála.

Kozsuch Kornél bizottsági elnök hozzátette, hogy az augusztusi vihar és jégeső Orosháza, Bucsa és Ecsegfalva környékén nagy kárt okozott, terménytárolókat rongált meg, az azokban lévő termények eláztak.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

FEL