Kilencven éve született Puskás Ferenc

2017. április 1. 19:45 | Mikóczy Erika

 

Puskás Ferenc szerette és szolgálta az embereket, futballistaként és emberileg egyaránt a legnagyobbak közé tartozott - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szombaton a budapesti Szent István-bazilika altemplomában, ahol megkoszorúzták a 90 éve született legendás labdarúgó sírját.

A sportvezető beszédében többek között azt emelte ki, hogy Puskás minden gyermek példaképe lehet, hiszen hős volt Spanyolországban, Európában és igazi hős Magyarországon.

"Kispestről, a poros grundról indult, bal lábával a magyar futballt a világ élére emelte, és miközben őszintén hitt abban, hogy az emberi kapcsolatok adják egy csapat nagyságát, meghódította az egész világot" - mondta az államtitkár. Hozzátette, hogy Puskás ugyan már 10 éve - az

Aranycsapat tagjaként - "az égi pályákon játszik", emlékét örökre szívünkbe zártuk, és mindig felidézzük azt az érzést, amikor Magyarországon közösen lelkesedtünk, közösen voltunk büszkék.

Szabó Tünde kiemelte, hogy jövőre lesz a 65 éves évfordulója a londoni 6-3-as magyar sikernek, s emellett az akkor magyar válogatott több tagja esetében is jubileumi évnek számít majd 2018, melyet így az "Aranycsapat emlékévének" is lehet majd tekinteni.

A koszorúzáson Szabó Tünde mellett Szöllősi György, a magyar futball és a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete, valamint a Puskás Akadémia vezetői és Lomnici Zoltán az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke volt jelen.

Forrás: MTI

 

További programok »

Sport

Meggyűlt a bajunk a bajaiakkal: hazai pályán vesztett a Békéscsabai KK

Vereséget szenvedtek a csabai kosarasok hazai pályán, a férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában. Gura Norbert együttese, az alapszakasz 20-dik fordulójában, 75-81 arányban kapott ki a Foody-BasketBaja SE kosárlabda csapatától, péntek este, a békéscsabai evangélikus gimnázium sportcsarnokában.
10:25
FEL