Augusztusban kezdte meg a lelkészi szolgálatot a gyulai evangélikus egyházközségnél egy fiatal házaspár, Pápai-Tóth Orsolya és Pápai Attila. Velük a 7. Tv Kikötő című műsorában beszélgetett Zsíros András műsorvezető.
– Mi történt veletek azóta, hogy 2011-ben találkoztunk?
Pápai-Tóth Orsolya: Ami különösen érdekes volt, az az, hogy Amerikában tölthettem el egy tanévet ösztöndíjasként az Ohio állambeli Columbusban.
Pápai Attila: Én pedig két évet töltöttem külföldön, egy évet Németországban, egy évet pedig Svájcban. Utána tértem haza, és végeztem el az egyetemet.
– Két külön nyelvterület, két külön világ volt akkor számotokra ez a külföldi út. Hogyan tudtátok elviselni azt, hogy távol voltatok egymástól?
Pápai-Tóth Orsolya: Könnyen, mert ekkor még nem igazán ismertük egymást. Tehát mi azután ismerkedtünk meg jobban, miután mindketten visszatértünk ösztöndíjas éveinkről.
– És utána egyenes út vezetett az oltár elé?
Pápai Attila: Ha nem is egyenes, de utána már nem volt akadály az udvarlás előtt.
– Nem régóta vagytok házasok, tavaly volt az esküvőtök. Mennyire friss még ez az élmény? Hogyan érzitek magatokat ebben az új szerepben?
Pápai Attila: Valóban egy éve vagyunk házasok, és elég sok minden történt azóta a gyülekezeti szolgálatokat nézve és a sok-sok élményt, úgyhogy szinte egy percnek tűnt ez az egy év.
– Orsi, te hogy érzed magad lelkészfeleségként?
Pápai-Tóth Orsolya: Nagyon jól. Sajnáltam, hogy annyi időm azért nem jutott a gyülekezetre, amennyit szerettem volna, mert én egy másik városba, Szarvasra jártam dolgozni, de nagyon megszerettem a gyülekezetet, és úgy érzem, hogy ők is engem.
– Nagyszénáson voltatok eddig.
Pápai Attila: 2015 augusztus elseje óta vagyok lelkész, aznap ordináltak, másnap már három istentisztelet várt rám Nagyszénáson, Gádoroson és Eperjesen. Orsi pedig máshol kezdett, Szarvason, ahogyan említette.
Pápai-Tóth Orsolya: Igen, engem is annak a hónapnak a végén ordináltak, és szeptember 1-jével kezdtem el a munkát a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban, Szarvason. Ott mint iskolalelkész voltam jelen, valamint mellette az Újtemplomi Evangélikus Egyházközségben voltam helyettesítő, besegítő lelkész.
– Milyen érzés volt az, hogy az évfolyamtársaitokkal hirtelen a barátokból munkatársak lettek, akik mind máshol szolgálnak. Nyilván nehezebb a kapcsolattartás. Ezt milyen volt megélnetek?
Pápai Attila: Hál’ Istennek a különböző országos programokon azért tudunk találkozni velük, illetve ma már interneten és telefonon könnyű a kapcsolattartás. Megmaradtak a jó barátságok, szinte napi szinten. Most is, hogy Gyulára kerülünk, a költözködésben Tolna és Somogy megyéből is érkeznek barátok segíteni, úgyhogy számíthatunk rájuk azóta is.
– Milyen érzés otthagyni a nagyszénási gyülekezetet és a szarvasi testvéreket? Két év nem túl sok, de azért két év alatt is nagyon komoly személyes kapcsolatok szövődhetnek.
Pápai-Tóth Orsolya: Így van, különösen, hogy nekünk ez volt az első két évünk, tehát ez alapozza meg nekünk a lelkészi szolgálatunk kezdetét, és a hogyan továbbját. Az eleje nagyon nehéz volt, sok kihívással teli, hogy tényleg egyedüli lelkészként kellett megállni a helyünket egy-egy helyzetben, de ez a két év valóban felkészített minket arra, hogy eredményes munkát végezzünk. Személyes okok miatt úgy döntöttünk, hogy elfogadjuk most azt a hívást, hogy együtt dolgozhatunk egy gyülekezetben.
Pápai Attila: Nagyszénáson nagyon szerethető a közösség, a gyülekezet. Nagyon fájó, hogy ott kell hagyni őket. De a másik szemünk meg mosolyog, mert együtt lehetünk, és nem kell hét órakor az útjára engednem Orsit, és aztán délután, vagy este várni haza, hanem egy városban, egy gyülekezetben közösen szolgálhatunk, és ez nagyon sokat jelent.
– Hogyan készültök a gyulai szolgálatra? Egészen más helyzet lesz. Nagyszénás egy kis település, kis gyülekezettel. Bár a gyulai evangélikus közösség is családias, de maga a település egy olyan város, ahol főleg nyaranta rengeteg turista fordul meg. Mennyire lesz nagy váltás ez számotokra?
Pápai Attila: Szeretnénk minél jobban kiaknázni a benne, akár a turizmusban rejlő lehetőségeket is. Itt akár idegen nyelvű istentiszteletekre is gondolok, vagy bármilyen elénk érkező lehetőségre. Valóban, ahogy említtetted, a gyülekezet létszámát tekintve hasonló méretekkel rendelkezik, mint Nagyszénás, azonban talán az összetétele teljesen más. Eddig úgy ismertük meg őket, mint egy fiatalos, aktív, tenni akaró és vágyó gyülekezet. Felvettük már a kapcsolatot, jártunk Gyulán, és nagyon színpatikusnak találjuk azt a tenni akarást, ami megvan a gyulai gyülekezetben.
– Lesznek majd feladatkörök, amelyeket fölosztatok egymás között, vagy mindenki csinál majd mindent? Hogyan tervezitek?
Pápai-Tóth Orsolya: Nyilván lesznek majd olyan dolgok, amelyeket megosztunk egymás között, hogy ki az, aki viszi ezt az alkalmat, ki az, aki azt az alkalmat, de biztos vagyok benne, hogy lesz olyan, amit mindketten együtt fogunk csinálni.
Pápai Attila: Talán a baba-mama kört azt Orsira hagyom. Azt gondolom, hogy előnye, hogyha egy lelkészházaspár kerül egy gyülekezetbe, hogy azokat a feladatokat, amelyek a lelkészi szolgálatban rájuk várnak, azokat egészséges módon, jól meglehet osztani, akár a hitoktatás területén, akár egyéb látogatási, illetve egyéb gyülekezeti szolgálatokban.
– Mire készültök? Lesznek majd olyan komoly kihívások, ami férfias fellépést igényel, vagy könnyűnek ígérkezik a gyulai munka?
Pápai-Tóth Orsolya: Ez egy közös kihívásnak ígérkezik, mert itt jön el az idő arra, hogy mi együtt dolgozzunk. Tehát ez a mi házasságunknak is egy próbája lesz, és erősítője reménység szerint. Kiderül, hogyan tudunk mi valóban egymás mellett, együtt dolgozni, egymást kiegészítve, egymást segítve.
– Mennyire jellemző egyébként rátok, hogy kiegészítitek egymást, hogy két félből vagytok?
Pápai-Tóth Orsolya: Szerintem nagyon-nagyon különbözőek vagyunk. Különbözőek a gyengeségeink, erősségeink, úgyhogy mindenképpen.
– Mik a te erősségeid, Orsi?
Pápai-Tóth Orsolya: Nagyon szépen tudok mosolyogni, kedves vagyok, aranyos vagyok, szeretem a gyerekeket, és én úgy érzem, hogy tudok vidámságot vinni egy-egy közösségbe.
– És te Attila?
Pápai Attila: Én se vagyok egy szomorú típus, de én sokkal lassabb, nyugodtabb vagyok. Megfontoltabb, de sokszor ez ugye hátrány is, és ebben kiegészít Orsi. Én is szeretek kapcsolatokat kialakítani az emberekkel, azt gondolom, hogy ez nagyon fontos alapja a gyülekezetépítésnek is, és ebből indul ki aztán minden más program, közösségi alkalom, szolgálat akár kórházban, börtönben. Gyulán annyi mindenre van lehetőség, hogy csak győzzük majd végezni.
– Mennyire tudtátok föltérképezni már a terepet, hogy hova érdemes majd bekopognotok?
Pápai-Tóth Orsolya: Elégé jól, már amikor a meghívót készítettük az első istentiszteletünkre, akkor kezdtük összeszedni, ki az akiknek szeretnénk mindenképpen eljuttatni ezeket a meghívókat, hogy ne csak a gyülekezeti tagok értesüljenek arról, hogy érkezünk, hanem a város vezetősége, az ökumenében részt vevő testvérek, és esetleg intézmények, iskolák is tudjanak rólunk.
– Attila, neked lesznek-e olyan feladataid majd, amelyek egy kicsit túlmutatnak a lelkészségen, amelyek inkább egyfajta ilyen menedzseri szerepet jelentenek. Vagy ez is majd a kettőtök közös munkája lesz?
Pápai Attila: Biztosan lesz, szerintem ma Magyarországon a legtöbb lelkésznek szembesülnie kell azzal, hogy akár az irodát is vezetni kell tudni. Én egynapos lelkészként csöppentem egy falusi gyülekezet vezetésébe beosztott lelkészként, ahol meg kellett ezeket tanulnom. Nem az erősségem egyébként az adminisztráció és az irodai munka, de azt gondolom, hogy ebben a két évben sokat fejlődtem ebben. Illetve ami a pontosságot illeti, Orsi majd…
Pápai-Tóth Orsolya: Abban majd segítek.
Pápai Attila: A precizitásával segít nekem ebben, úgyhogy ebben kiegészítjük egymást.
– Amikor az ember belecsöppen az iskolapad után a gyakorlatba, akkor kiderül, hogy mindazt a tudást, amire szüksége van, nem lehetett a könyvekből megtanulni. Számotokra mennyire volt nehéz a váltás az elméletből a gyakorlatba?
Pápai-Tóth Orsolya: Nekem viszonylag nehéz volt, mert az iskola lelkészségnek még nincsenek annyira kialakult keretei, amelyeken belül az ember el tudná helyezni magát, hogy mire is van ott szükség. Tehát kezdő lépés az volt nekem, hogy felmérjem a helyzetet: kik vannak ott, milyen igényeik vannak, és ahhoz alakítottam a programokat, a lehetőségeket.
Pápai Attila: Én teológusként viszonylag sokat jártam gyakorlatra, szupplikációra, plusz alkalmakat is vállaltam, sokat helyettesítettem. A diploma megszerzése előtt Albertirsán, illetve a Budai várban is dolgoztam hitoktatóként és lelkipásztori munkatársként, kvázi lelkészi feladatokat ellátva. Mégis nagyon más volt az, amikor már Luther-kabátban kellett a gyülekezet elé állni. Illetve talán az volt a könnyebbik része a feladatnak, hogy egy istentiszteletet, prédikációt, igehirdetést megtartsak. A gyülekezetnek a vezetése, a mindennapi problémákkal való szembesülés, talán az volt a nehezebb része, ebben még most fejlődnöm kell. Majd néhány év múlva újra beszélgessünk erről.
– Mi adott számotokra lelkesítést akkor, amikor ezekkel a nehézségekkel szembesülni kellett. Nyilván teológusként az ember álmodozik arról, sőt még mielőtt a teológiára megy, hogy milyen lesz majd lelkészként. Aztán kiderül, hogy ezernyi gonddal kell szembesülni. Mi az, ami titeket a pályán tart?
Pápai-Tóth Orsolya: A társak, akiket kaptunk magunk mellé, akik segítenek nekünk, és tényleg nem kell azt éreznünk, hogy egyedül vagyunk egy-egy nehézséggel. És ott áll mellettünk Isten, aki mindenből ki tudja hozni a legjobbat, még akkor is, hogyha mi éppen az adott pillanatban ezt nem vesszük észre, és nem látjuk. Ott van a reménységünk, hogy ő csodásan működik.
Pápai Attila: Tudjuk, hogy nagyon sokan imádkoznak a szolgálatunkért, valamint tényleg az a sok-sok szeretet, amit a gyülekezettől is kaptunk, azok a sikerek, amikor egy kishittanos odajön, megismer az utcán már és beszélgetünk, és kiabál a bicikli hátsó üléséről, hogy anyu, ő volt a pap bácsi. Vagy az, amikor nem is számítunk rá, és egy-egy programra, családi napra megjelenik sokkal több ember, mint amennyire gondoltunk, és jó visszajelzéseket adnak. Ez a sok kicsi, ami talán nem is olyan kicsi, sok örömmel tölt el. Elhomályosítják a nehézségeket ezek a pozitív tapasztalatok.
– Ez talán azért is lehetett, mert a nagyszénási közösség talán jobban hasonlít egy nagy családra, ott mindenki ismeri a másikat. Végigmész az utcán, akkor csupa ismerős jön szembe. Ez biztos, hogy hiányozni fog Gyulán.
Pápai Attila: Igen.
Pápai-Tóth Orsolya: Igen.
– Gyulán viszont megvan a lehetőség, hogy sok ismeretlen arcot újra és újra megszólítsatok. Missziós területnek érzitek a várost?
Pápai Attila: Mindenképpen, ahogyan minden területet, igen.
Pápai-Tóth Orsolya: Bármilyen más területet is missziós területnek érez az ember, de igen. Kutyasétáltatással bejárjuk a várost, és szeretnénk felfedezni, megnézni, hogy milyen lehetőségeink vannak.
– Alapvetően missziós beállítottságú lelkészeknek valljátok magatokat? Ezt lehet mondani rólatok, hogy érzitek?
Pápai Attila: Én szeretném úgy érezni, igen.
Pápai-Tóth Orsolya: Szeretnénk úgy érezni, igen.
– Ugye van az a típus, aki menedzsel, egy nagy gyülekezetet tud irányítani, és van az, aki a semmiből, vagy a kicsiből tud elkezdeni építeni. Akkor ti az utóbbihoz tartoztok?
Pápai-Tóth Orsolya: Inkább. Inkább a személyes kapcsolatok révén, minthogy plakátolással, és mindenféle hirdetéssel.
Pápai Attila: A menedzserséget azt még nagyon tanulni kell az én részemről, de a missziói lelkület az megvan bennünk szerintem, és szeretnénk tényleg továbbadni azt, amit mi is kaptunk Istentől.
– Életkorbeli akadályokkal találkoztatok-e a szolgálatotok eddigi útján? Volt-e abból bármi nehézségetek, hogy fiatal pályakezdők vagytok?
Pápai-Tóth Orsolya: Nekem inkább az jelent nehézséget, hogy ről, hogy megjegyezzem, ki az, aki felajánlotta már, hogy tegezhetem, ki az, akit magáznom kell. Ha valaki olyat tegezek, akinek a lányát még magázom, az konfliktust okoz bennem, hogy most vele milyen viszonyban is állok.
Pápai Attila: A nagyszénási gyülekezet olyan közösség, akik nagyon tisztelik, szeretik a lelkészüket. Tehát első perctől kezdve nem volt gond vagy nehézség abból, hogy egynapos lelkészként kerültem oda, fiatalon. Valóban nagyon könnyű helyzetem volt eddig, és szerintem Gyulán sem lesz ez máshogy, hiszen mindazok a gyülekezeti tagok, akikkel eddig megismerkedtünk nagyon közvetlenek, segítőkészek, könnyű megtalálni velük a hangot. Nagyon várjuk már velük a közös munkát. Nemcsak így házaspárként közösen dolgozni a gyülekezetben, hanem ezzel a lendületes csapattal is.
– Úgy érzitek, hogy bőven lesznek társaitok a szolgálatban Gyulán? Esetleg már azt is látjátok, hogy kire mit tudtok majd rábízni, vagy kinél mire számíthattok majd segítségként?
Pápai-Tóth Orsolya: Ennyire még nem ismerjük őket. Néhányukkal találkoztunk már, és ők valóban nagy segítségnek ígérkeznek számunkra. Akik tényleg nem csak azt várják, hogy mi csináljunk valamit, hanem ott vannak aktívan a gyülekezetben, és segítenek minket abban, hogy mindazt az igényt, ami esetleg bennük felmerül, azt velük együtt elégítsük ki.
Pápai Attila: Szeretem azt gondolni, hogy a lelkész is része a gyülekezetnek, nem felette áll, hanem annak a közösségnek a része. Ugyan lelkészi státuszban, de ugyanannak a gyülekezetnek a része. És minden gyülekezetnek, közösségnek megvan a saját feladata.
– A lelkésznek is fontos, hogy néha igehallgató is legyen. Ez a ti esetetekben adott lesz, hiszen akár egyik vasárnap egyikőtök lehet a szószéken, a másik vasárnap a másik. Így is tervezitek majd?
Pápai-Tóth Orsolya: Egyelőre így tervezzük, igen. Én már felállítottam egy kezdetleges munkatervet, de jobban be kell osztani, hogy minden szórványba is eljussunk.
– Beszéljünk akkor egy kicsit a szórványokról. Az mindig egy sajátos szerep mindegyik gyülekezetnél, hogy mekkora terület tartozik még hozzá, illetve hány közösség. Nagyszénással összehasonlítva ez mennyire lesz speciális? Mert ugye Gyulához hozzátartozik még Elek és Kétegyháza.
Pápai-Tóth Orsolya: Elek és Kétegyháza, de Nagyszénáshoz pedig Gádoros, és Eperjes tartozott hozzá. Ott is ugyanígy az egyik az kéthetente volt, a másik pedig havonta egyszer.
– Mennyire sikerült ott egy közösségé formálni a három gyülekezetet?
Pápai Attila: Nem igazán. Eperjes ebből a szempontból egy sokkal gyengébb terület volt, hiszen ott egy néni járt az istentiszteletekre, aki később mondta, hogy inkább bejön Gádorosra. Gádoroson van reménység az erősödésre. Akár egy tapasztaltabb lelkész, ha érkezik majd a Nagyszénás-Gádorosi egyházközségbe, akkor talán jobban fel tudja futtatni ezt a részét is a gyülekezetnek.
– Van már konkrét utód, aki átveszi a szolgálatot tőletek?
Pápai Attila: Sajnos még csak helyettesítő lelkész van.
– Az egyháznál is van szakemberhiány. Ti ezt tapasztaltátok a teológián, hogy egyre kevesebben jönnek utánatok?
Pápai-Tóth Orsolya: Azt igen, de nekünk azt mondták, hogy mire odaérünk, addigra talán nem lesz majd szolgálati hely, mert telítődik a szakma. Ellenben azt tapasztaljuk, hogy nagyon sok üres hely van, sok helyen van igény arra, hogy igenis legyen ott helyben lakó lelkész.
– Ebből a szempontból Gyula nyilván egy ideális helyszín, hiszen kettőtöket is várnak. Milyen érzés lesz oda hazajárni?
Pápai Attila: Én olyan típus vagyok, hogy az első perctől kezdve helyinek tudom érezni magam. Nem volt ez máshogy Németországban, Svájcban, vagy éppen Budapesten, Albertirsán, Csömörön. Ahogy összeszámoltam az elmúlt tíz évet, szinte minden évben máshol voltam szolgálatban, vagy máshol éltem. Nagyszénás volt a kivétel, hiszen két egymást követő évet is ott töltöttem. Gyulán reméljük, hogy ez megváltozik, és egy kicsit most már egy helyben leszünk. Azt gondolom, hogy otthon fogom tudni érezni magam. Orsi megteremti az otthont.
– Hány évre tervezitek a szolgálatot? Lehet-e így előre látni, hogy vajon mennyi ideig tudtok itt maradni majd?
Pápai Attila: Azt gondolom, hogy helyezzük ezt a kérdést Isten kezébe. Minél tovább szeretnénk ott lenni. Nem titok, hogy gyermekvállalásban is gondolkozunk. Gyula ideális helyszín erre.
– Adja az Úristen, hogy minél tovább megtaláljátok az örömötöket Gyulában, Gyula is a ti szolgálatotokban, és sok áldás származzon a közös szolgálatotokból.
