Hálaadó istentiszteletet és családi napot tartottak Eleken

2023. május 21. 17:05 | Papp Ádám Sándor

A Magyar Falu Program részeként felújított Eleki Evangélikus Imaházban rendeztek vasárnap hálaadó istentiszteletet. A helyi közösség összekovácsolása, valamint szórakozása érdekében továbbá családi napot is rendeztek az imaház udvarában.

Pápai Attila, a Gyulai Evangélikus Egyházközség lelkésze, Nagy Zoltán, a Kelet-békési Evangélikus Egyházmegye esperese, valamint Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdette az igét vasárnap. Az eseményen a felújított épület megszentelése előtt elhangzott, hogy az imaház kormányzati és egyházi támogatás segítségével megszépült, azonban a létesítmény megőrizte jellegzetességét és identitását.

Az imaház a Magyar Falu Programnak köszönhetően mintegy 30 millió forintból újult meg, majd egy évvel később 1,4 millió forint értékben sikeres pályázatot követően az eszközbeszerzés is megtörtént. Pápai Attila a behir.hu kérdésére elmondta: az épület megújításával párhuzamosan a gyülekezet megújulása is cél.

– Megszólítottuk a helyi szlovákokat és az eleki szervezeteket. Azt látjuk, hogy egyre többen csatlakoztak újra gyülekezetünkhöz, hiszen felfedezik azt, hogy vagy a szlovákságuk okán, vagy evangélikus gyökerekkel rendelkeznek és szívesen visszatérnek a közösségünkbe – fogalmazott a lelkész.

A hálaadó istentiszteletet követően családi napot szerveztek az imaház udvarában, amely egyben a Gyulai Evangélikus Egyházközség családi napja is, hiszen az eleki fília a gyulai gyülekezet része. Az eseményen a gyermekeknek kézműves foglalkozással és trambulinnal készültek, továbbá a helyi szlovák közösség kapusznyikát készített a kilátogatók számára.

 

Galéria

További programok »

FEL