„Kik ezek? Istenek? Már jobban függünk tőlük, mint az orvosoktól!”

2021. október 12. 07:30 | Such Tamás

Egyre többen keresik kétségbeesve a különböző szerelőket a városi közösségi oldalakon. Bizonyos szakmákban hónapokig is várni kell a szakemberre – mintha egy orvosi várólistára kerültünk volna fel.

– Kik ezek? Istenek? Már jobban függünk tőlük, mint az orvosoktól – jelentette ki a minap egy ismerősöm, aki több hétig várt egy mestert.

A gombolyagot továbbgurítva, tény, hogy az utóbbi két évtizedben nagyon sok szakember hagyta el az országot. (Nem mindig a legjobbak!) Akik pedig maradtak, majd megszakadnak a megrendelésektől. Ennek a sötét oldala, hogy cefetül felhúzták az árakat. Állítólag egy festő, mázoló, tapétázó akár ötször is többet kér, mint például egy görög kollégája.

Egy tanár haverom szerint az utóbbi években jó néhány munkatársa vesz részt különböző OKJ-s képzésekben. Például sokan autó-, vízvezeték- vagy villanyszerelést tanulnak. Egyelőre keresetkiegészítőként hétvégenként vagy a nyáron egy mester mellett tevékenykednek. És ha egy-két éven belül, a kvázi B-terv „bejön”, a jobb megélhetésért akár szakmát is válthatnak. Meglátása szerint talán úgy négy-öt éven belül telítődik a piac, és a jóval több szakember „egészségesebb” helyzetet teremt.

Mindezzel kapcsolatban egy 30 éve, a saját vállalkozását vezető ismerősömet is felkerestem.

– Azért kevés a szaki – mondja –, mert eddig nem voltak megfizetve, ugyanis a béka sejhaja alá volt lenyomva a szakmunka ára. Közben elfogytak a szakemberek, mert nem volt, aki kifizesse őket.

Hozzáteszi, most, hogy hazánkban támogatják az építkezést, körülbelül egymillió ház épül, de csak ötszázezer szakember van. És nem a szaki kér sokat, hanem túl sok a feladat, ért teheti meg, hogy felnyomja az árakat.

További programok »

FEL