15-30 millióba is kerülhet a diploma – a legdrágább egyetemi képzések 2025-ben

2025. április 18. 10:09 | behir.hu

A legdrágább önköltséges egyetemi képzés tandíja több mint 4 millió forint félévente, de aki angolul akar gazdálkodási és menedzsmentet tanulni, annak is mélyen a zsebébe kell nyúlni, ugyanis van, ahol 990 ezer forintot is elkérnek egy félévért.

Az egyetemi képzések költsége Magyarországon évről évre jelentősen eltérhet, attól függően, hogy melyik intézményben és milyen szakon tanul valaki. Míg egyes szakok esetében a tandíjak közel azonosak az ország különböző egyetemein, más képzéseknél akár több százezer forintos különbségek is megfigyelhetők. A legdrágább önköltséges szakok között találjuk a műszaki és orvosi képzéseket, de a művészeti oktatás sem olcsó mulatság. 

 

Ezek a legdrágább egyetemi képzések

Az idei évben a repülőmérnöki képzés viszi el a pálmát, mint a legdrágább szak. Ez a műszaki képzés kizárólag három egyetemen érhető el: a Milton Friedman Egyetemen, a Nyíregyházi Egyetemen és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Az intézmények kizárólag önköltséges formában hirdették meg a szakot, a tandíjak pedig rendkívül magasak. A Milton Friedman Egyetemen egy félévért 4 700 000 forintot kell fizetni, míg a Nyíregyházi Egyetemen valamivel alacsonyabb a költség, de még így is 4 400 000 forintba kerül félévente. A BME-n az 1-6. félévben 4 600 000 forintot, az utolsó, 7. félévben pedig 1 400 000 forintot kell fizetnie a hallgatóknak.

Magas tandíjat találunk az állatorvosi képzésen is, amelyet az országban kizárólag egyetlen egyetem, az Állatorvostudományi Egyetem kínál. Az önköltséges hallgatóknak félévente 1 450 000 forintot kell fizetniük, és mivel a képzés 11 féléves, összességében 15 950 000 forintba kerül a képzés.

A művészeti képzések szintén az egyik legköltségesebb kategóriába tartoznak. A színművészeti alapszakot mindössze két egyetemen lehet tanulni: a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen. Itt a 10 féléves képzésért félévente 950 000 forintot kell fizetni, így a teljes képzés végösszege közelít a 10 millió forinthoz.

 

Nagy eltérések vannak a legnépszerűbb szakok között

A legnépszerűbb egyetemi képzések közé tartozik a gazdálkodási és menedzsment, a pszichológia, a jogász, a mérnökinformatikus és az orvosi képzés. Ezek a szakok a legtöbb egyetemen elérhetők, azonban a tandíjak között jelentős különbségek mutatkoznak.

A gazdálkodási és menedzsment alapképzés az egyik legkeresettebb szak, és az alábbi tandíjakat találjuk a különböző egyetemeken:

  • Budapesti Corvinus Egyetem: 700 000 Ft/félév
  • Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE): 460 000 Ft/félév
  • Budapesti Metropolitan Egyetem (METU): 465 000 Ft/félév
  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME): 300 000 Ft/félév
  • Debreceni Egyetem (DE): 230 000 Ft/félév
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE): 420 000 Ft/félév

Érdemes külön kiemelni az angol nyelvű változatát is a képzésnek, aminek ára az előbb listába szedetteknél is magasabb lehet. Például a Corvinus Egyetemen az angol nyelvű gazdálkodási és menedzsment szak 990 ezer forintba kerül félévente.

Forrás: eduline.hu

 

További programok »

FEL