Kihirdették a Kós Károly Országos Pedagógiai Verseny eredményeit

2024. május 28. 18:17 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Idén ötvennégy csapat vett részt a békéscsabai Kós Károly Technikum és Szakképző Iskola pedagógiai témában meghirdetett országos versenyén. A Kós Károly Országos Pedagógiai Versenyt idén második alkalommal szervezték meg, a pályázók a fogyatékossággal élők beilleszkedési lehetőségeit támogató módszereket vagy eszközöket találtak ki és mutattak be. A megmérettetés eredményhirdetését kedden délelőtt rendezték meg a Békéscsabai Szakképzési Centrumban.

Az “Együtt könnyebb” témában az ország minden pontjáról, sőt, még Erdélyből, Székelyudvarhelyről is érkeztek pályamunkák. A középiskolások alternatív nevelési-oktatás módszereket, az integráció támogatására irányuló technikákat és eszközöket találtak ki. A négy pályázat között megosztott első helyek egyikét az Edelényből érkező Sasok csapata nyerte meg “Kéz a kézben” című, a megértés, a megismerés és az empátia tanulását elősegítő társasjátékával.

– Szerettük volna megmutatni egyrészt, hogy egy kisvárosból érkezve is fel tudunk nőni a feladathoz. Másrészt mint pedagógia szakosok szerettünk volna elmerülni azoknak az embereknek a világában, akiknek ez a mindennapi élet. A projektkészítés alatt is megtapasztalhattuk a mindennapi nehézségeiket – mondta el Viszlai Veronika, a Szent János Görögkatolikus Gimnázium Sasok elnevezésű csapatának tagja.

Már a versenyfelhívást és a háttérinformációkat megismerve is pozitív képet kaptunk a Kós Károly Országos Pedagógiai Versenyről, de ezek ismeretében is lenyűgöző volt a felkészült diákok pályázatait látni – erről már Békéscsaba alpolgármestere beszélt az eredményhirdetés megnyitóján.

– Több közülük adaptálható, könnyen átvehetőek óvodának, oktatási intézménynek abban a témakörben, amelyet nagyon pozitívan és előremutatóan jelölt meg a Kós Károly Technikum. Az “Együtt könnyebb” az integrált szemlélet, az inclusive befogadó szemlélet minél szélesebb körű terjesztésében ezek a játékok alkalmasak arra, hogy érzékenyítsék azokat a gyermekeket, fiatalokat, akikkel ezekkel játszanak – emelte ki Varga Tamás. 

Az eseményen Herczeg Tamás országgyűlési képviselő nevében Paláncz György, Békéscsaba alpolgármestere köszöntötte a megjelent pedagógusokat és fiatalokat.

– Azt gondolom, hogy jó szakemberré válhat, pontosabban jobb szakemberé válhat valaki azáltal, hogy a megmérettetéseken részt vesz. Ugyanakkor hogyha csak annyit érnek el ezek a versenyek, hogy a tanulók egy kicsit érzékenyebbek lesznek a környezetükben a fogyatékossággal élők problémáira, ha egy kicsit jobban odafigyelnek rájuk, nagyobb segítséget nyújtanak nekik, akkor a verseny már elérte a célját – hangsúlyozta. 

Az intézmény már második alkalommal rendezte meg az országos pedagógiai versenyt, amelyre az ország minden pontjáról az egyéni és csapatban versenyzők összesen 54 pályamunkát küldtek be. 

– A fogyatékkal élők integrálása nemcsak az oktatással foglalkozó szakembereknek és a pedagógusoknak fontos, hanem az egész társadalom számára. Minden évben igyekszünk ilyen témát választani, a fogyatékkal élő embertársaink integrációja, az ő segítésük egy kiemelten kezelt terület nemcsak nálunk, hanem az egész világon – mondta el Lestyánné Hricsovinyi Julianna, a békéscsabai Kós Károly Technikum és Szakképző Iskola igazgatója.

Ebben a tanévben már Erdélyből, Székelyudvarhelyről is neveztek, ezért jövőre már Kárpát-medencei pedagógiai versenyt hirdet az intézmény.

 

Galéria

 

Kós Károly Országos Pedagógiai Verseny díjazottjai:

 

1. helyezettek

Sasok - Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Kollégium - Edelény

Felkészítő tanár: Gregus Lajosné, Gyarmatiné Vécsei Tímea

 

Cságolya Fanni - Tatabányai SZC Mikes Kelemen Technikum és Szakgimnázium - Tatabánya

Felkészítő tanár: Tóber Brigitta

 

Csapathat - Székesfehérvári SZC Bugát Pál Technikum - Székesfehérvár

Felkészítő tanár: Dr. Ispán Dávid

 

Mészáros Martina - Bajai Szakképzési Centrum Türr István Technikum - Baja

Felkészítő tanár: Pálinkásné Berger Anikó

 

2. helyezettek

Életrevalók - Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium - Nagyatád

Felkészítő tanár: Sipos Margit Erika

 

Lélegzetelállítók - Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium - Miskolc

Felkészítő tanár: Szalmen Edit, Tompa Médea

 

Szabadytók - Kaposvári Szc Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium - Nagyatád

Felkészítő tanár: Takács Erika

 

3. helyezettek

Masni osztag - GYSZC Székely Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium - Szarvas

Felkészítő tanár: Andrej Éva

 

Az integráció 11 árnyalata - Vas Vármegyei SZC Oladi Technikum- Olad

Felkészítő tanár: Nagy Adriána

 

Hétszínvilág - Budapesti Semmelweis Egyetem Raoul Wallenberg Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája - Budapest

Felkészítő tanár: Dorozsmainé Balogh Erika Krisztina

 

Különdíjasok:

Kakaós csigák- Gyulai Szakképzési Centrum Székely Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium - Szarvas

Felkészítő tanár: Andrej Éva

 

Kádár Zsófia- Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium - Miskolc

Felkészítő tanár: Szilágyi Petra

 

Kék Írisz- Székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum

Felkészítő tanár: Csáki Melánia

 

Kézakézben- Bajai SZC Türr István Technikum - Baja

Felkészítő tanár: Pálinkásné Berger Anikó

 

Kvak Nikolett- BSZC Kós Károly Technikum és Szakképző Iskola - Békéscsaba

Felkészítő tanár: Horváth Zsuzsanna, Turóczyné Tóth Tünde

 

További programok »

FEL