Kick-box világbajnokság: Vida Balázs ezüstérmes

2017. november 11. 10:35 | behir.hu

A budapesti kick-box világbajnokság pénteki versenynapján sorra jöttek a döntők, benne szép számú magyar résztvevővel. Ebben az illusztris névsorban szerepelt Vida Balázs, a füzesgyarmati Hegyesi Kick-box SE ifjú élversenyzője is, aki két döntőben is érdekelt volt.

Az ellenfelek mellett a fáradtsággal is meg kellett küzdenie Vida Balázsnak, és azzal a ténnyel, hogy mind a két döntőt egy napra tették. Szerencsésebb lett volna, ha az egyik a szombati versenynapra marad.

Az első döntőt a light-contact + 89 kg-ban vívta az orosz Alexander Gluskov ellen. A nagy tét érződött Balázson. Az első két menet nagyjából kiegyenlített küzdelmet hozott, bár a második menet végén már látszottak a fáradtság jelei. A harmadik menetben ez még fokozódott, így is csak megosztott pontozással, 2:1 arányban nyert az orosz. Vida Balázs így is óriási fegyvertényt hajtott végre azzal, hogy újoncként világbajnoki ezüstérmet szerzett.

Kick-light szabályrendszerben, még kevésbé frissen, a szlovén Blaz Potocnik ellen próbálta az aranyérmet megszerezni. Óriási akaraterővel, a végső erőtartalékokat mozgósítva, az első két menetben, ha kis különbséggel is, de még vezetett. A végére azonban nagyon elfáradt és ezt a szlovén fiú kihasználta, ráadásul az utolsó fél percben a bírók levontak Vida Balázstól egy pontot. Ezzel megfordult a mérkőzés, és ismét 2:1, és ismét az ellenfél javára.

Vida Balázs így is nagyon szépen és eredményesen szerepelt, hiszen válogatott újoncként két ezüstérmet szerezni nem akármilyen teljesítmény. Sporttörténelmet írt, hiszen Füzesgyarmat városának első felnőtt kick-box világbajnoki érmeit szerezte. Beérett az a sok évi edzésmunka, amit a Gasparik Róbert mester vezette füzesgyarmati Hegyesi SE-ben elvégzett! Gratulálunk Balázs!

További programok »

FEL