Kick-box Európa-bajnokság: Elkezdődött a felkészülés

2017. július 24. 11:03 | Mikóczy Erika

A kick-box sportág legközelebbi kiemelkedő eseménye a szeptember 2-a és 10-e között az utánpótlás Európa-bajnokság lesz. A helyszín  Macedónia fővárosában, Skopje lesz. A Békés megyei versenyzők ennek megfelelően elkezdték a felkészülést, ráadásul kialakult az utazók listája is.

A névsorban találunk olyanokat, akik évek óta az élmezőnyben vannak és számos kiemelkedő eredménnyel rendelkeznek (például Viczián Roland, Opauszki Dávid, Bálint Zoltán, Laurincz Boglárka, Kürti Bonita) és nagy számban indulnak újoncok, akik az idei Világ és Európa-kupa eredményeikkel harcolták ki a válogatottba kerülést. Minden versenyző nagy erőbedobással edz, többen közöttük szinte alig pihentek a tavasz szezon után. Kis áttekintés következik a felkészülésről, hiszen bő egy hónap van hátra az Európa-bajnokságig.

A Lakótelepi SE point-fightingos versenyzői gárdájának Debreczeni Dezső vezette csapata a Mester Klubban kezdte meg a felkészülést július elején. Először futóedzések voltak, utána a Mester klubban napi három edzéssel folytatódott a  készülődés - reggel futás, délelőtt crossfit edzések, délután pedig technikai edzések alakítják a nagy számú gárdát. Augusztus elején Orosházán edzőtáborozik a gárda, majd pár napi itthoni edzésmunka után augusztus végén Dunavarsányban már a végleges formát finomítják a harcosok. A versenyzők jól vannak és nagy erőbedobással dolgoznak, több versenyző elkezdte már a fogyasztást is. Török Dóra térdsérülése azonban nem jött rendbe, így ő nem utazhat.

A Mezőberényi  HED-LAND Sportcsarnok SE versenyzői közül két lány szerzett jogot a szeptemberi utánpótlás EB-n való indulásra: Halász Enikő ligh-contact, Murvai Vanessza pedig point-fighting kategóriában. A felkészülést júliusban kezdték az I. kerületi evangélikus egyházközség tulajdonában lévő kis boxteremben. Először a kondícionális képességek fejlesztésére került sor, majd a technikai és taktikai gyakorlatokkal ötvözik az edzéseket. A versenyzőik szituációs gyakorlatokat is végeznek, illetve a mentális felkészülésre is nagy hangsúlyt fektetnek. Augusztusban a két versenyző részt vesz a válogatott edzőtáborában is, ahol a további sikeres felkészülésben segítik majd őket.

A Békéscsabai LTP SE - Energy Gym versenyzői közül Kürti Bonita (cadett 2. kick-light ), Flack Márk (cadett 2,  kick-light), Mészáros Attila (junior  light és kick-light szabályrendszer) vesznek részt. A versenyzők egy rövid pihenő után elkezdték a felkészülést Hricsovinyi Károly irányításával. Július közepétől ez a felkészülés már napi két edzésből áll. A felkészülésben állóképességi, erőnléti és technikai feladatok szerepelnek. Ahogy közeledik az Eb időpontja,  egyre jobban áttevődik a hangsúly a gyorsításokra, technikai jellegű feladatokra, páros gyakorlatokra, edzőmérkőzésekre. Mint  minden utánpótlás válogatott versenyző válogatott edzőtáborban vesznek részt. Hazaérkezve még egy hét itthoni edzés, élesítés vár rájuk és utazhatnak Macedóniába az Eb-re.

 

Akik készülnek és utaznak

 

 

József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület:

Bánki Brendon, Csiernyik  Zsombor, Viczián Dániel, Szák Tamás, Breznyik János, Viczián Roland, Hegedűs Botond, Juhász Ábel, Mészáros Attila, Szász Kristóf, Bálint Zoltán, Opauszki Dávid, Petró Lili, Kozmann Mónika, Viczián Vivien, Pántya Réka, Koszecz Boglárka, Laczó Tamás, Magyar István, Breznyik Nikolett, Laurincz Boglárka, Zsilák Viktória, Flack Márk, Hegedűs Hanga, Leszkó Kitti, Sztraczinszki Petra, Szeleczki Lilla, Kovács Barbara, Kürti Bonita,

Mezőberény HED-LAND Sportcsarnok SE: Halász Enikő, Murvai  Vanessza,

Újkígyósi Kick-box Szabadidős SE: Pap Nikola

 

További programok »

FEL