Kiállítással ünnepelték a lengyel alkotmány jóváhagyást

2019. május 6. 17:39 | Szabó Rita

A lengyel alkotmány jóváhagyásának 228. évfordulóját ünnepelték szombaton a Lencsési Közösségi Házban. A lengyel parlament 1791. május 3-án hagyta jóvá azt a demokratikus elveken alapuló alkotmányt, amely minden állampolgárnak egyforma jogokat biztosított.

Az eseményről Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata és a Magyar-Lengyel Baráti Kulturális Egyesület egy Szent László kiállítással emlékezett meg. A nemzetiségi önkormányzat békéscsabai elnöke elmondta: Szent László nem csupán magyar király volt, hiszen több kötődése is van Lengyelországhoz: az ország területén született és édesanyja is lengyel származású volt. Többek közt ezért is lett 1996-tól a magyarországi lengyelek védőszentje. Az időszaki tárlatot két hétig tekinthetik meg az érdeklődők.

– A Szent László kiállítást a Lengyel Kutatóintézetből és Lengyel Múzeumból hoztunk, Budapestről. A tárlatot Virág József, a múzeum igazgatóhelyettese nyitotta meg, amely egy két nyelvű kiállítás. Szent László életéről 18 tábla szól a kiállításon - árulta el Leszkó Malgorzata, Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke.

 

További programok »

FEL