Az egyesület székhelyén berendezett tárlatot Scholtz Endre festőművész nyitotta meg, aki maga is tanította az amatőr művészt. Mint mondta, nagyon régi barátság fűzi az alkotóhoz, aki nemcsak az egyesület elnöke, hanem a Chopin kórus alapító tagja is.
– Megtiszteltetésnek vettem, hogy megnyithatom ezt a kiállítást, hiszen a lengyelek köztudottan a művészet letéteményesei. Leszkó Malgorzata az itteni Copin kórus alapító tagja, így a zene és a képzőművészet is közös. Itt ugyan még bontogatja szárnyait, de nagyon jó ütemben halad – ismertette Scholtz Endre.
Leszkó Malgorzata elmondta, negyven éve él Magyarországon, a festészettel pedig hat évvel ezelőtt ismerkedett meg. A képeire a realizmus, az impresszionizmus jellemző, de nem idegen tőle az absztrakt festészet sem.
– Nagyon szeretek tájképeket festeni, ott, ahol éppen tartózkodom. Ilyen tájképek maradtak a hollandiai és görögországi látogatásaimból. Ezek a festmények megmaradnak és nagyon közel állnak hozzám. Sok kép maradt azokból a sétákból is, amelyeket a férjemmel teszünk a CsabaParkban – ismertette az amatőr festő. Hozzátette, Scholtz Endre is inspirálja, aki figyelemmel kíséri a képek alakulását, amelyeket javaslattal is ellát.
A most kiállított akril festményeket február 28-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Magyar-Lengyel Baráti Kulturális Egyesület Szent István téri székhelyén.