Többen is bemutatják kézműves termékeiket a 26. Csabai Kolbászfesztiválon

2023. október 19. 17:15 | Csiffáry Zsuzsanna

Csütörtökön délelőtt az óvodások és általános iskolások gyúróversenyével kezdődött el a 26. Csabai Kolbászfesztivál. Mindeközben a csarnokban nemcsak a húsiparral foglalkozó cégek rendezték be a rendelkezésükre bocsátott helyet, hanem a különböző kézműves manufaktúrák is.

A 26. Csabai Kolbászfesztivál több területen egyidőben zajló programot biztosít a kilátogatóknak. A CsabaPark csarnokában többen is kiköltöztek bemutatni portékáikat. Víg Péter, az egyik békési húsmanufaktúra vezetője elmondta, hogy az adalékmentesség elkötelezettje, a malachúst pedig többféleképpen dolgozzák fel. 

– Egyedi, békéscsabai ízesítést használunk, emellett kenőmájast és disznósajtot is. A kiállításra hosszú érésű, vékony, szeletelt sonkát is hoztunk, amelyeket 10 hónappal ezelőtt készítettünk el – fogalmazott a szakember.  

Fotó: Csiffáry Zsuzsanna/Behir.hu

 

Hozzátette, hogy 2019-ben képviseltették magukat először, idén pedig már dupla standdal állítottak ki. Mint fogalmazott Szlovákiából, Romániából és az Egyesült Államokból is vannak visszatérő vásárlóik. 

Borbély Eszter, az egyik gyulai húsfeldolgozó cég marketing menedzsere ismertette, hogy ők sem először állították fel standjukat. Idén egy 45 négyzetméternyi berendezett látványossággal és kóstolási, vásárlási lehetőséggel várják a kilátogatókat. 

 

Fotó: Csiffáry Zsuzsanna/Behir.hu

 

Csete Albert technológus tanácsadó megosztotta a Behir.hu-val, hogy az általa képviselt szlovákiai fűszerelőállító üzem, amely húsipari gépeket is gyárt, idén először vesz részt a Csabai Kolbászfesztiválon.  

 

Galéria

 

 

További programok »

FEL