Kézilabda: Paláncz György lett a Békéscsabai Előre NKSE elnöke

2017. október 21. 11:02 | behir.hu

A Békéscsabai Előre NKSE a napokban rendkívüli közgyűlést tartott, amely új elnököt választott a szervezet élére. Pocsai Tibor, az egyesület tavasszal hivatalba lépett vezetője már korábban jelezte az elnökség felé, hogy a jövőben az elnöki posztot nem kívánja betölteni, ugyanakkor elnökségi tagságát meg szeretné tartani – tájékoztatott közleményében a klub vezetése.

Az egyesület közgyűlése egyhangúan az elnökség tagját, Paláncz Györgyöt választotta meg a szervezet új első emberének, a megbízatása 2022 márciusáig szól.

A 36 éves Paláncz György 2017 márciusa óta tagja a klub elnökségének, civilben a Széchenyi István Közgazdasági Szakgimnázium igazgatója. Az új elnök székfoglalójában elmondta, hogy munkája kezdetén három fő területre kíván összpontosítani, az első a felnőtt csapat helyzetének a stabilizálása, az anyagi lehetőségek függvényében fontos a keret megerősítése a szezon hátralévő részére. Kiemelt feladat az utánpótlás-nevelés erősítése, az értékek menedzselése és megtartása, valamint az egységes egyesületi képzési és nevelési koncepció megalkotása. A klubmenedzsmentet szintén fejleszteni kívánja az új elnök, a szervezeti struktúrák átalakítása, a feladatok hatékonyabb elosztása és a létszám bővítése is a tervek között szerepel.

Paláncz György elmondta, mindezek mellett fontosnak tartja az értékek és a hagyományok ápolását, a klubikonok bevonását az egyesületi munkába.

 

Forrás: Békéscsabai Előre NKSE

További programok »

Sport

Kiütéses sikerrel lépett a bajnokság élére a gyulai focicsapat

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában a Gyulai Termál FC csapata a Sándorfalvi SK együttesét látta vendégül az Id. Christián László Városi Sporttelepen. A fürdővárosi gárda ellentmondást nem tűrve söpörte be második sikerét, amellyel a liga élére is állt.
2026. augusztus 10. 18:03
FEL