Szurkolóikkal találkoztak a lila-fehér kézilabdás lányok

2024. szeptember 4. 20:45 | Bimbó Lajos

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE a hagyományoknak megfelelően, az idény kezdete előtt szurkolói ankétot rendezett szeptember 4-én. A lila-fehér drukkerek a hétvégi Szombathelyi KKA elleni nyitómérkőzés előtt, a CSAKK Stégen találkozhattak kedvenceikkel.

Paláncz György, a lila-fehér egyesület elnöke elmondta, fontosnak tartja a szurkolókkal való kapcsolattartást, hiszen a sport elsősorban a szurkolókért van. A csapat ezért minden szezonkezdet előtt a drukkerek előtt bemutatja új játékosait, megismerteti keretét, felvázolja céljait és lehetőségeit.

– Fontosnak tartom, hogy a szurkolók megismerjék azokat a célokat, amelyekért küzdünk, azokat a lehetőségeket, amelyek rendelkezésünkre állnak egy csapat összeállításakor, és amikor meghatározzuk a célokat, amelyeket el szeretnénk érni, illetve, hogy ismerjék meg azokat a játékosokat, akiknek a játékát majd reményeink szerint megnézik – foglalta össze Paláncz György.

A sportvezető hozzátette, a vezetőség bízik abban, hogy a csapat erősödése egy jobb szereplést eredményez majd, szeretnék azt, hogy kezdettől fogva érezhető legyen, hogy a TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE egy a középmezőny felé törekvő csapat, amely a tizedik hely környékén tud majd végezni.

 

 

Ehhez a gondolatmenethez csatlakozott Bencsik-Giricz Laura csapatkapitány is, aki szerint érezhető, hogy erősebb kerettel, komolyabb teljesítményre lesz képes a gárda.

– Szombaton lesz az első bajnoki forduló, igazából ott a pályán dől majd el, hogy milyen erőt képvisel ez a csapat. Az edzéseken azt látom, hogy mindenki jól dolgozik, mindenki mindent belead, emiatt pedig úgy gondolom, hogy nem lesz gond a bajnokságban a teljesítményünkkel és a hozzáállásunkkal – ismertette a csapatkapitány.

 

 

A szurkolói ankét Paláncz György ismertetőjével kezdődött, amelyet az új csapattagok bemutatása követett, így Jessica Ferreira és Mariana Ferreira Lopes mellett Sara Sablic, Klara Schlegel és Takács Eszter is mondhatott néhány mondatot a szurkolóknak.

Az érkezők után Rácz Sándor vezetőedző következett, aki kiemelte: a bajnokság erősebb mezőnnyel rajtol majd el, ám az élbolyba tartozó együttesek mögött több hasonló erejű gárda fog egymással versengeni. A vezetőedző úgy látja, hogy a hazai mérkőzések megnyerése lesz a legfontosabb feladat, de igyekezni kell az idegenbeli mérkőzéseken is jól szerepelni, ezek a találkozók lesznek ugyanis a kulcsai a jó szereplésnek.

 

 

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE együttese három idegenbeli mérkőzéssel kezdi a bajnokságot, a hazai szurkolók először október 5-én, az Alba fehérvár KC ellen láthatják lila-fehér kedvenceiket a „körcsarnokban”.

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL