Kézilabda: Horváth Roland folytatja a csabai kispadon

2018. június 1. 11:16 | Kovács Dávid

A 35 éves szakember aláírta a következő szezonra szóló szerződést, így folytatja a munkát a csabai klubnál. A Siófokról érkező vezetőedző idény közben vette át a kiesés ellen küzdő csapatot és végül kiharcolta a bennmaradást a lila-fehérekkel. 

– Nagyon fontos és jó hír, hogy sikerült megállapodnunk Horváth Rolanddal, így a következő idényben is ő irányítja az Előre NKSE csapatát – fogalmazott Paláncz György, a csabai klub elnöke.

Horváth Roland az előző szezonban a Balaton partiak felnőtt csapatát irányította az NB I-ben, innen a nyáron visszatért a junior korosztály kispadjára, majd novemberben írt alá a lila-fehérekhez. Amikor átvette a viharsarki csapat irányítását, akkor a csabaiak pont nélkül, a tabella utolsó helyén álltak. A gárda a szakvezető irányításával végül a 12. helyen végzett a bajnokságban és a Dunaújváros legyőzése után a Siófok ellen párharcban mindössze egy gólra volt a Magyar Kupa négyes döntőjétől.

– Több távozó is lesz, így gyakorlatilag elölről kell kezdeni a munkát. Ha minden rendben lesz és nem hátráltatja sérülés a csapatot a következő szezonban, akkor szeretném ha az első tíz között végeznénk. Ugyanakkor az a legfontosabb, hogy elkerüljünk abból a zónából, ahol a kiesés ellen kell küzdeni és akkor nyugodtan folytathatjuk a munkát a következő szezonban – emelte ki Horváth Roland.

Paláncz György elmondta, hogy a csabai klubtól hét játékos távozik a nyáron, Jovana Kovacevic, Mihálffy Adrienn, Györkös Rebeka, Tamara Popovic, Szarka Adrienn, Farkas Kata és Pintér Zsanett is más klubnál folytatja a pályafutását. Az egyesület elnöke hozzátette, az érkező játékosokkal kapcsolatban jövő héten várhatók hivatalos bejelentések.

Az előző idény tapasztalatairól és a jövő évi tervekről a klubvezető, valamint a vezetőedző a Kezdőkör című műsorunkban is beszámol majd. A 7.Tv sportmagazinja hétfőn 20.20-kor kezdődik.

További programok »

FEL