Kézilabda: Minden csabai játékos bizonyíthat a siófoki idényzárón

2021. május 28. 14:29 | Kovács Dávid

A Siófok otthonában zárja a női kézilabda NB I idei szezonját a Békéscsabai Előre NKSE. Vida Gergő együttese ezzel a találkozóval búcsúzik az élvonaltól, hiszen az már korábban eldőlt, hogy az utolsó, 14. helyen végez a tabellán.

A csabai együttes szerdán játszotta utolsó hazai mérkőzését szezonban. Kukely Annáék egy izgalmas találkozón végül 32-31-re nyertek a Dunaújváros ellen, így győzelemmel búcsúztak az első osztálytól hazai közönség előtt. A csapatra nem vár könnyű feladat az idényzárón, hiszen az élmezőnybe tartozó Siófok otthonában kell majd pályára lépni.

- Azt gondolom, hogy a Siófok ellen felszabadult játékot kell bemutatni, hiszen tétnélküli lesz a találkozó, mert már biztos, hogy kiestünk az NB I-ből. Arra kell készülnünk, hogy nem lesz könnyű dolgunk és reméljük, hogy tisztességgel helytállunk - fogalmazott Iván Emese, aki a következő szezonban is a Békéscsabát erősíti majd.

A két gárda november végén találkozott egymással először az idei bajnokságban. A Balaton-partiak akkor 31-20-ra győztek az evangélikus sportcsarnokban. A Siófok hétközben ugyan nyert a Kisvárda ellen, azonban a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai- és versenybizottsága Nerea Pena után Laura Van der Heijden panaszának is helyt adott, így újabb két pont levonással sújtja a klubot, amely akár a 7. helyig is visszacsúszhat a táblázaton. A két játékosnak elmaradt fizetés miatti követelése van az egyesülettel szemben. Az utolsó csabai mérkőzésén kispadon ülő Vida Gergő több fiatal játékosnak is bizonyítási lehetőséget ad majd a szezonzáró találkozón.

- Azt gondolom, hogy ott többen pályára léphetnek majd, mint a Dunaújváros elleni mérkőzésen. Aki eddig kevesebbet játszott, megmutathatja azt, hogy helye lett volna többször a csapatban. Forgatom majd az együttest, főleg itt a bajnokság végén, amikor sűrű hetünk volt, fontos, hogy azért ne sérüljön meg senki. Ezzel a Siófok elleni mérkőzéssel szeretnénk szépen lezárni ezt a szezont - emelte ki a csabaiak vezetőedzője. Vida Gergő hangsúlyozta, hogy a tisztes helytállás a cél, hiszen a siófokiak nem véletlenül lettel ezüstérmesek az EHF Európa Ligában, ráadásul több válogatott játékos erősíti a csapatot.

A két csapat összecsapása szombaton 18 órakor kezdődik a Kiss Szilárd Sportcsarnokban. A szurkolók oltást igazoló applikáció vagy védettségi igazolvány felmutatásával a helyszínen is követhetik a mérkőzést.

 

További programok »

FEL