Kézilabda: Már nem Papp László az orosházi hölgyek edzője

2018. november 23. 16:44 | behir.hu

Papp László szakvezető három és fél év után távozik a felnőtt csapat éléről.

Az orosházi kézilabdaklub vezetése és az 51 éves komlói szakember közös megegyezéssel szerződést bontottak. A hétvégi, Kispest elleni bajnoki találkozón már nem Papp László látja el az edzői feladatokat az NB I/B-s felnőtt együttesnél - írja az egyesület közleménye.

A Papec becenévre hallgató szakember irányítása alatt a gárda az első szezonban a hetedik helyen zárt, majd a következő két évben a negyedik helyen végzett. Új szemléletet hozott a klub életébe, a háttérben a stáb is támaszkodhatott szakmai tudására, tanácsaira. Tevékeny részese volt, hogy az egyesület ismertté és elismertté vált a hazai kézilabdázásban.

A klub az őszi szezon hátralévő három mérkőzésén saját szakember gárdájára támaszkodik, várhatóan csak ezt követően derül ki, hogy ki lesz az utód a felnőtt kispadon.

 

További programok »

FEL