Kézilabda: Keményebb mezőny, de változatlan célok Orosházán

2018. július 26. 07:33 | behir.hu

Az orosházi kézilabdás hölgyek az új szezonban is a bajnoki dobogót célozzák meg. Békés megye második legerősebb női együttesének azonban nehéz dolga lesz, ha érmet szeretne szerezni, hiszen a tavalyi riválisok mellett az élvonal két kiesője, a Vasas és a Kecskemét is a másodosztály Keleti csoportjában küzd majd a feljutásért.

- Nekem és az egész csapatnak az lesz a célja, hogy a 2018-19-es szezont a lehető legjobb helyen zárjuk - fogalmazott a szezonnyitó sajtótájékoztatón Bíró Petra. A DVSC-ből érkező 18 éves tehetség az egyike annak a hét új játékosnak, aki a következő szezont már az ONKC mezében kezdi. Mellette Mikula Dóra Balmazújvárosból, Berta Nikolett és Nagy Éva Szegedről, Román Dorina és Nemes Nóra Bíróhoz hasonlóan Debrecenből, míg Molnár Noémi Nyíradonyból érkezett a tavalyi 4. helyezetthez. Szükség is volt az igazolásokra, hiszen ugyanennyien távoztak az együttestől, köztük a csapat házi gólkirálynője, Takács Fruzsina is más csapatban folytatja a pályafutását.

- Egy fiatal társaság lesz látható a pályán az új szezonban. Úgy érzem, hogy ezt a fiatalságot idén bele tudjuk vinni mind a meccsekbe, mind a felkészülésbe,akkor ez jó hangulatot generál majd. Mivel ennyi új játékosunk van, úgy gondolom Papesznak (Papp László vezetőedző - a szerk.) nagy feladata lesz, hogy beépítse őket a csapatba - emelte ki Herjeczki-Antal Jenifer csapatkapitány.

 

A szezonnyitó sajtótájékoztatón bemutatkoztak az új játékosok (Fotó: OVTV)

 

Az orosházi gárda egy ötnapos egri edzőtáborral kezdi meg a felkészülést az új szezonra. Papp László csapata ezt követően hazai környezetben folytatja a munkát, többek között egy háromnapos tornán tesztelheti tudását a bajnoki idény előtt. A gárda vezetőedzője szerint ebben a szezonban talán még keményebb ellenfelekkel kell megküzdeni a bajnoki dobogóért.

- Ugyanazok a célok, mint az előző években voltak, persze mindig szeretnénk fényesíteni a helyezést, idén már szeretnénk fellépni a dobogóra. Azt gondolom, hogy az előző év miatt lehet egy kis hiányérzetünk, mert csak rajtunk múlott és ezt sajnos nem sikerült elérni a bronzérmet. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy büszkék lehetünk a 4. helyre, ebben a kiegyensúlyozott mezőnyben, de ez talán még nehezebb lesz, hiszen a két kieső mellett a tavalyi riválisok is jól erősítettek - fogalmazott az ONKC mestere.

Az orosházi csapat szeptember 16-án az élvonaltól búcsúzó Kecskemét ellen nyitja a bajnokságot.

 

További programok »

FEL