Kézilabda: Kétgólos csabai vereség a bajnoki rajton

2019. augusztus 31. 20:42 | Kovács Dávid

A Békéscsaba szoros mérkőzésen, 29-27-re kikapott a Dunaújvárostól a női kézilabda NB I 1. fordulójában.

A csabaiaktól többen is hiányoztak sérülés miatt, Giricz Laura és Szögi Tímea a lelátóról, Aleksandra Vulajlovic pedig csak a kispadról nézte végig a mérkőzést. A dunaújvárosiaknál Camila Micijevic továbbra sem bevethető, a betegséggel küszködő a Szekerczés Luca azonban vállalta a játékot. 

A meccset a csabaiak nyitották jobban és 3-0-ra elhúztak. A vendégek 4-4-nél ugyan egyenlítettek, de a házigazda ezt követően újra lendületbe jött és 10-6-ra meglépett. A hazaiak mesterét egy elhibázott hetes és pár eladott labda bosszanthatta. A Fejér megyeiek a félidő hajrájában felzárkóztak, sőt, a félidőben egy góllal vezettek (14-15).

 

(Fotó: Milyó Pál)

(Fotó: Milyó Pál)

 

A második játékrészt újra a Békéscsaba kezdte határozottabban és vissza is vette a vezetést (18-17). A viharsarkiak tartották a lépést ellenfelükkel, akik több friss embert tudtak bevetni a kispadról, főként Bouti Fruzsina irányító poszton, valamint a beálló Sirián Szederke volt elemében. A vendégek a félidő közepén három góllal is elléptek, ekkor a két névnapos játékvezető, Őri és Pozdena Erika nem volt nagy kedvenc a csarnokban: több vitatható ítélet született a hazaiak kárára. A Csaba azonban nem adta fel és a 12 góllal záró Kopecz Barbara találataival, valamint az U17-es Európa bajnok, Kukely Anna bátor megmozdulásával az utolsó percig esély volt a pontszerzésre. A kiléezett összecsapást 15 másodperccel a vége előtt Kazai Anita zárta le.

A Dunaújváros 29-27-re nyert és jobban kezdte a bajnokságot. A csabaiak nagyot küzdöttek ezen a mérkőzésen és egy kicsit több szerencsével pontot is szerezhettek volna a bajnoki nyitányon.

A mérkőzés legizgalmasabb pillanatait a hétfőn 20.20-kor startoló Kezdőkör című magazinunkban is láthatják a 7.Tv-n!

 

Galéria

 

További programok »

FEL