Kézilabda: Egy félidőt bírt a Csaba Siófokon

2018. január 27. 19:51 | Kovács Dávid

Másfél héten belül kétszer találkoznak a Siófok és a Békéscsaba női kézisei. Először a Balaton partján, bajnoki mérkőzésen csaptak össze a felek. A szoros első félidő után a házigazda átrobogott a viharsarkiakon és 39-29-re győzött.

A meccset a bajnoki tabellán 5. helyen álló és esélyesebb siófokiak kezdték jobban: a francia Nze-Minko két találatával 3-1-re vezettek a 4. perc végén. Gyorsan reagált az egykori siófoki edző irányította Békéscsaba és a 11. percben már 6-3-ra vezetett, amit a hazaiak mestere nem is bírt időkérés nélkül. Lars Rasmussen szavai hatottak, a hazaiak egyenlítettek, de a vezetést nem adták ki a kezükből a lila-fehérek. Horváth Roland azonban nem lehetett elégedett a visszarendeződéssel: technikai hibák és gólok után is gyorsan átszaladt a Siófok a vendégeken. Többször csak a dekoncentrált hazai lövők, valamint Györkös Rebeka védései akadályozták meg a Balaton-parti találatokat. A Siófok kapusai viszont nem sok labdát fogtak, a jó betörésekkel operáló vendégekkel szemben, akik 15-14-es előnnyel mentek be a félidő utolsó öt percébe. A hajrá azonban nem sikerült, két kiállítás mellett a Rasmussen-lányok akarata érvényesült, így 30 perc után 18-16-os hazai vezetést mutatott az eredményjelző.

 

Öltőzőben ragadt csabaiak mellett sima Siófok-siker

 

A második felvonást kiválóan nyitották a hazaiak, csabai hibák után az SKC élt a lehetőségekkel és az első félidőben pihenő Erdősit és Suchot bevető házigazda beindult. A 35. percben már 22-17-re vezetett a Balaton-parti egylet. Ráadásul a lilák ellen hét kiállítást ítéltek alig több mint egy félidő alatt, miközben a hazaiak a 37. percben kerültek először emberhátrányba. A Györköst váltó Tamara Popovic ugyan védésekkel mutatkozott be, de a különbség tovább nőtt, mivel a nyitott hazai védekezéssel nem tudott mit kezdeni a Horváth-gárda. Az első tizenegy percet 8-1-re nyerte a házigazda, amivel el is döntötte a mérkőzést. A bajnokságban eddig hét győzelmet számláló Siófok innen már nagy kedvvel játszott, Estelle Nze-Minko szerzett labdákkal és gólerős játékkal rukkolt elő, kilencedik találatával a 49. percben alakult ki először a tízgólos különbség (32-22). A csabaiak zsinórban négy szerzett góllal próbálták kozmetikázni az állást, de a hajrában újabb hibák és Nze-Minko-gólok jöttek.

A végén fölényes, 39-29-es siófoki sikerszületett. A hazaiak úgy jutottak el egy híján negyven gólig, hogy számos ziccert hibáztak az első félidőben jól játszó, de összességében sok technikai hibát vétő és kiállítást összeszedő vendégekkel szemben. A két együttes párharcának újabb felvonásán február 8-án Békéscsabán találkoznak a felek, akkor a Magyar Kupa négyes döntőjébe jutás lesz a tét.

 

További programok »

FEL