Kézilabda: Bajnoki hétbe fordult az OFKSE

2017. szeptember 5. 16:59 | behir.hu

Szeptember 9-én Egerben indítja az NB I-es szezont a több új játékossal kiálló Orosházi FKSE-LINAMAR férfi kézilabdacsapata. Hétfőtől ennek megfelelően módosult az edzésmunka, a cél ezúttal is a középmezőny a tovább erősödött bajnokságban.

Eger, Veszprém, Szeged – az első három ellenfél az élvonalbeli pontvadászatban Buday Dániel legénysége számára, mely július 20-ától készül az NB I-es bajnokság 2017/2018-as szezonjára a napi tréningek mellett hazai rendezésű és idegenbeli felkészülési meccsekkel, tornákkal is. Több sérülés is útját állta a teljes értékű munkának, a vezetőedző ennek ellenére optimista, amihez nagyban hozzájárul a fiatal hazai játékosok kiváló helytállása.

– Az első három hétben igen komoly munkát végeztek a srácok, napi három edzéssel, kemény fizikai megterheléssel. Jól haladtunk előre, majd jöttek az edzőmeccsek, és sajnos ezzel egy időben előjött egy nem várt sérüléshullám is, így egyszer sem tudtam azzal a 16 játékossal kiállni, akikkel a bajnokságot tervezem. A hazai Üveg-Világ Kupán láthatták szurkolóink is, hogy a fiatalok kaptak lehetőséget, és nagy örömömre éltek is ezzel maximálisan. Sokuk nagyon pozitív benyomást keltett, a Liga Kupában biztosan foglalkoztatom majd őket, és a bajnokságban is szerephez juthatnak – emeli ki Buday Dániel.

A bajnoki hétbe fordulva változik a felkészülés menetrendje, minden hét a soron következő ellenfélről szól majd, az edzések mellett taktikai megbeszélésekkel, videózásokkal.

– Első ellenfelünk az Eger, háromesélyes meccsről van szó, nagyon nehéz náluk nyerni, majd jön a Veszprém, és követi őket a Szeged. Néhány hete még úgy gondoltam, jobb lenne hazai pályán kezdeni és pontokat gyűjteni, de a sérülések miatt ma már úgy vélem, ezzel a sorsolással most nyertünk egy kis időt, hogy teljesen összeálljon a gárda. Mostantól nagy titkok már nem lesznek a csapatok közt, a kissé becsapós felkészülési időszak után mindenki kiteríti a lapjait, a legjobb csapatával áll ki, a kidolgozott taktikával érkezik – hangsúlyozza az OFKSE trénere, akinek munkáját a Balmazújváros csapatától érkezett Koi Endre személyében másodedző is segíti ettől a szezontól.

A tavalyi hetedik helyezés után a cél idén is a középmezőny Magyarország legjobb férfi kézilabdacsapatai közt, a feladat pedig ezúttal sem mondható könnyűnek.

– Most már látszik, hogy a szövetség által elindított, a külföldi játékosok csökkentésére irányuló folyamat azt generálta, hogy a csapatok minőségi külföldieket igazoltak, válogatott vagy válogatott közeli kézilabdázókat. Rengeteg helyen nagyot fordult a keret, például Vácott, Gyöngyösön, a két feljutó pedig mindig kakukktojás. Ami a mostani szezont nehezíti, hogy mindenhol adottak a feltételek ahhoz, hogy sikeresen vívják a bajnokságot, és az ismert élvonalat követően mindenkinek az a célja, hogy a középmezőnyben végezzen. Mi is ezt tűztük ki, és mindent meg is teszünk ezért, bízunk abban, hogy minél több szurkolónk biztatása mellett, hiszen a hazai pálya nagy lendületet ad egy csapatnak – folytatta az orosháziak mestere.

Buday Dániel bízik abban is, hogy a sérültek 80-90 százaléka ismét edzésre jelentkeznek, így fokozatosan összeérhet a csapat, melyre a hét elején keményebb edzések várnak, majd fokozatosan csökkentve a terhelést a frissítés, a taktikai megbeszélések, a videózások jutnak szerephez. A bajnokság szeptember 9-én 18 órakor rajtol az OFKSE számára, az ellenfél idegenben az Eger gárdája lesz.

 

Forrás: oroscafe.hu

További programok »

FEL