Kézilabda: Buday Dániel nélkül folytatja az Orosháza

2017. december 21. 18:03 | behir

Az Orosházi FKSE-LINAMAR évzáró rendezvényén jelentették be, hogy a 2018-as esztendőt már nem Buday Dániel irányítása mellett kezdi meg az élvonalbeli együttes. Az új trénerrel folynak az egyeztetések, személye egyelőre nem publikus – számolt be az orosházi klub hivatalos oldala.

A csütörtöki évbúcsúztató ebéden jelentette be Vajer Tamás klubelnök, hogy az egyesület vezetése Buday Dánielt felmentette vezetőedzői teendői alól, a folytatást pedig januártól már új szakember irányítása mellett képzelik el.

– Az elnökség a csapat őszi szezonban nyújtott teljesítményével abszolút nincs megelégedve – elég, ha a tabellára nézünk, ahol az utolsó helyet foglaljuk el. Lépéseket kellett tennünk, így az elnökség azt a határozatot hozta, hogy Buday Dánielt felmenti vezetőedzői munkája alól. Továbbra is azon dolgozunk, hogy az egyesület megmaradjon az első osztályban, itt elsősorban az orosházi férfi kézilabda jövője a tét. Az új trénerrel már folynak az egyeztetések, amint megállapodás születik, természetesen haladéktalanul tájékoztatjuk a közvéleményt. A csapat játékosállományát érintő esetleges további személyi változásokról már az új vezetőedzővel karöltve döntünk – számolt be a döntés hátteréről Vajer Tamás.

 

További programok »

Sport

Makra Noémi is szerekhez lép a szombathelyi Világkupán

Klasszisok az Arena Savariában! A szombathelyi Világkupán a magyarokon kívül tizenöt nemzet sportolói indulnak a hétvégén. Nagy a várakozás a sportágban, hiszen legutóbb nyolc hónappal ezelőtt, a bakui Világkupán versenyzett a mezőny, azóta a koronavírus miatti leállást követően csak kiscsoportos edzéseken tudtak készülni a legjobbak, ráadásul Challenge Világkupából idén ez lesz az első, és eddig úgy tűnik, az egyetlen is.
12:27
FEL