Kézilabda: A szerb Vukajlovic Békéscsabáról Debrecenbe igazol

2020. március 3. 18:25 | behir.hu

Debrecenbe igazol a nyáron Aleksandra Vukajlovic, a Békéscsaba női kézilabdacsapatának szerb válogatott jobbátlövője – ezt maga a játékos árulta el a szerb Mozzartsportnak adott interjújában.

A 22 éves, 170 centiméter magas átlövő 2016 óta játszik Békéscsabán, tavaly februárban új, egy plusz egy éves szerződést írt alá a viharsarkiakkal, ám a következő idénytől már nem a liláknál kézilabdázik.

Aleksandra Vukajlovic – aki tagja a március végén Győrben olimpiai selejtezőn szereplő szerb válogatott bő keretének – a mozzartsport.com-nak adott nyilatkozatában elárulta, a nyáron a Debrecenhez igazol, amellyel kettő plusz egy évre szóló megállapodást kötött.

A két klub a hivatalos honlapján még nem jelentette be a játékos átigazolását.

- A DVSC magasan jegyzett csapat Magyarországon, és rendszeres résztvevője a nemzetközi kupasorozatoknak. Budapest után Debrecen az ország egyik legnagyobb városa – mondta a szerb portálnak Vukajlovic, aki a mostani idényben 17 mérkőzésen 77 gólt szerzett eddig az NB I-ben.

A szerb sportoló megjegyezte, Békéscsabán azért játszik a 7-es mezben, mert ugyanúgy június 7-én született, mint hazája történetének egyik legkiválóbb kézilabdázója, az 1984-es Los Angeles-i olimpián a jugoszláv válogatott színeiben aranyérmet nyerő Svetlana Kitic.

 

Forrás: Nemzeti Sport Online

 

További programok »

FEL