Kézilabda: A Békéscsaba játék nélkül megkapta a Tempo elleni meccs pontjait

2022. január 25. 15:53 | Kovács Dávid

Papp Bálint együttese továbbra is 100 százalékos mérleggel vezeti a női kézilabda NB I/B Keleti csoportját.

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Tempo KSE együttese csütörtökön este tájékoztatta a Magyar Kézilabda Szövetség Versenybizottságát, valamint a csabai klubot arról, hogy csapatukból többen is koronavírusos megbetegedéssel küzdenek, illetve néhány játékosuk esetében még várták a tesztek eredményét, így nem tudnak kiállni a szombati bajnoki mérkőzésre.

Paláncz György, a Békéscsabai Előre NKSE elnöke csütörtökön a 7.Tv-nek elmondta, hogy a közelmúlt gyakorlata is az volt, hogy amennyiben egy csapat valamilyen oknál fogva nem tud kiállni és visszalép, akkor az ellenfél 10-0-s eredménnyel megkapja a két bajnoki pontot és nem pótolják az adott mérkőzést.

A szövetség hivatalos oldalának tájékoztatása szerint a csabaiak megkapták a Tempo KSE elleni mérkőzés két bajnoki pontját és most már tizennégy győzelemmel vezetik a tabellát. A riválisok közül az egri Eszterházy SC 38-33-ra legyőzte idegenben az FTC U19-es csapatát, így 24 ponttal továbbra is a 2. helyen áll. Az Orosházi NKC 36-23-ra nyert Szegeden és megerősítette a 4. helyét a táblázaton.

A másodosztály Nyugati csoportjában az első januári mérkőzésén veretlenségét elvesztő NEKA ezúttal nyert és magabiztosan, 26 ponttal vezeti a csoportot. A Pénzügyőr azonban kikapott a Kozármislenytől, így visszacsúszott a 3. helyre.

További programok »

FEL