Kezdődik a BRSE–MÁV Előre bronzcsata az Extraligában

2024. április 8. 19:21 | Kovács Dávid

A Swietelsky-Békéscsaba kedden 18 órától fogadja a MÁV Előrét az Extraliga 3. helyéért zajló párharc első mérkőzésén.

A csabai együttes az UTE elleni ötmérkőzéses negyeddöntőt követően 3–0-s összesítéssel kapott ki a Kaposvártól, így a bronzéremért csatázhat ebben a szezonban. A BRSE már több mint két hete nem vívott tétmérkőzést, ez az időszak a felkészülés mellett a pihenésről és a gyógyulásról is szólt. A második héten Tóth Gábor vezetőedző esett ki egy súlyos betegség miatt, akit Filius István másodedző helyettesített, de természetesen a szakvezető is követte a történéseket, a napokban pedig vissza is tudott térni.

– Én már jobban vagyok, Bodnár Dorottya is teljes értékűen edzett, úgyhogy a komplett szituáció nem mutat rossz képet. Amíg nem voltam, a fiúk jól dolgoztak, aztán kondit és videót én is tartottam az elmúlt napokban. Van egy platformunk, ahová feltöltjük az edzéseket és mindennap többször is egyeztettem Filius Pistivel, de azért ez így mégis más volt, viszont rendben haladt a felkészülés. A fizikai állapota rendben van a csapatnak, mentálisan kell jobbnak lennünk, mint eddig – fogalmazott a vezetőedző a klub hivatalos oldalán.

Tóth Gábor hangsúlyozta, a MÁV Előre számára az, hogy eljutott idáig, már önmagában történelmi siker, de nem fognak megállni, ezért nekik is küzdeniük kell a bronzért, hiszen nemcsak a csapat, hanem a játékosok jövőjének szempontjából sem mindegy, hogy 3. vagy 4. helyen végeznek. Kiemelte, ehhez arra van szükség, hogy győztesen fejezzék be a szezont, még akkor is, hogy ha az utóbbi évekhez képest ez egy szerényebb eredmény, viszont ha összejön, akkor meggyőződése szerint ez valami új kezdete lehet.

– Sajnáljuk, hogy így alakultak az elődöntő mérkőzései. Utána kaptunk egy kis pihenőt, hogy tiszta fejjel és kipihentebb testtel vágjunk neki a bronzmérkőzés felkészülésének. Hazai pályán kezdjük meg a párharcot, ami előnyt jelenthet számunkra, szeretnénk ezt kihasználni, és amit ebben a másfél hétben gyakoroltunk, azt pályára vinni. Tudjuk, hogy kedd munkanap, de aki teheti, látogasson ki a sportcsarnokba és szurkoljon nekünk – tette hozzá a válogatott center, Pintér Andrea.

A két együttes az alapszakaszban kétszer találkozott egymással, mindkét alkalommal 3–0-s hazai győzelem született. A MÁV Előre a negyeddöntőben ugyan fordított a Nyíregyháza ellen, azonban az elődöntőben nem volt esélye a címvédő Vasassal szemben.

– Úgy gondolom, egy új fejezetet nyithatunk a klub számára azzal, hogy esélyesek vagyunk az első bajnoki érem megszerzésére. Hosszú volt a szünet az elődöntő utolsó mérkőzése és a bronzmérkőzés első összecsapása között, és a játékosok már nagyon várják, hogy újra pályára léphessenek. A szünet alatt mind mentálisan, mind fizikálisan készültünk a párharcra, és véleményem szerint a felkészülésünk jól sikerült. Az ellenfelünk veszélyes tud lenni, főleg hazai pályán. Azonban mindenki ugyanarról a szintről indul, senki nincs jobb vagy rosszabb helyzetben. Tisztában vagyunk vele, hogy mind a két csapat sikeresen szeretné zárni a szezont, de megígérhetem, hogy mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy valóra váltsuk az álmainkat – nyilatkozta az összecsapást megelőzően Lukasz Przybylak, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője a fehérváriak honlapján.

A kedden 18 órakor kezdődő találkozót Jámbor Tamás és Villás Tibor vezeti. A mérkőzést a Magyar Röplabda Szövetséggel együttműködésben a legnépszerűbb videómegosztó oldalon élőben közvetítjük.

 

NŐI RÖPLABDA EXTRALIGA

DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Április 9. (kedd)
19.00 Vasas Óbuda – Kaposvári NRC

A 3. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
Április 9. (kedd)
18.00 Swietelsky-Békéscsaba – MÁV Előre

AZ 5. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
Április 9. (kedd)
18.00 Fatum-Nyíregyháza – UTE

A 7. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
Április 9. (kedd)
18.00 Szent Benedek RA – DVTK Ongropack

 

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL