Kotroczó Henrietta, a békéscsabai Tourinform irodavezetője elmondta, a Békéscsabai Turisztikai Egyesület három éve kapta meg a lehetőséget a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetségtől (MAKETUSZ), hogy bringás táborokat szervezzen a térségben. Az országban összesen tizenhárom útvonalra adhatják be pályázataikat az iskolák, ezek közül az egyik a Békési Kastélyok elnevezésű útvonal, amely az egyik legkülönlegesebb az etapok közül.
– A sajátossága az, hogy történelmi kastélyokat mutat be az útvonal során, mintegy kétszázhatvan kilométeren keresztül. Ezen kívül természeti kincseket tekintenek meg a résztvevők, kulturális emlékhelyeket keresnek fel és a Körösök mentén számos szabadstrandolási lehetőség is rendelkezésre áll. Minden éjszaka másik helyszínen alszanak a résztvevők. Békéscsabáról indulnak és ide is érkeznek vissza – ismertette Kotroczó Henrietta.
Az irodavezető kiemelte, a huszonöt főre maximalizált csoportoknak a MAKETUSZ kerékpárokat is biztosít, emellett a biztonsági sisak, a csomagszállító oldaltáska és a kulacs is elengedhetetlen tartozékai a kétkeréken túrázóknak. A vármegyében idén tizenkilenc csoport indul neki a viharsarki tájnak, a résztvevők az ország minden tájáról érkeznek, de Erdélyből, Székelyföldről is van jelentkező a kétkerekű nyár csavargásra.

Szabó Katalin az egyik csoport túrakísérőjeként vezette csapatát a gyulai várkertbe. A Vésztőn igazgatóhelyettesként dolgozó pedagógus elmondta, a bringás táborok célja, a sport, a természetjárás és az egészséges életmód népszerűsítése a fiatalok körében. Kiemelte, a táborba bárki jelentkezhetett, de azért voltak kisebb „kikötések”. A legfontosabb elvárás az volt, hogy mindenki ismerje a kerékpáros közlekedés szabályait és ismerje a közlekedési jelzéseket.
A táborozók utolsó, csütörtöki napja is kalandosra sikeredett. A csapat Gyulán töltötte az éjszakát, majd a résztvevők reggel a gyulai várkertben kezdték az aznapi bringás távot, ahol a várat és a kastélyt csodálták meg. A fürdővárosban kihagyhatatlan volt a Százéves Cukrászda felfedezése, majd az édes percek után egy nagyobb táv, Szanazug elérése volt a cél, ahol egy kisebb fürdőzés is várta a diákokat.
– Szanazug után átkompozunk a dobozi oldalra és az erdőben kerékpárral felkeressük a Sámson várat, majd Dobozra beérve a Wenckheim-kriptát és a kápolnát fogjuk megtekinteni. Ezt követően Gerlára tekerünk, ahol a Wenckheim kastélyromot nézzük meg, onnan pedig a Wenckheim-kerékpárúton folytatva tovább utunkat, a Pósteleki szabadidőparkba fogunk megérkezni, ahol szintén a Széchenyi-Wenckheim kastélyromot fedezzük fel – sorolta Szabó Katalin.
A gyermekek biztonságosan közlekedhetnek a túra tejes útvonalán, hiszen kisebb gond, egy defekt esetén a helyszínen javítják meg a kétkerekűt, a nagyobb problémákat viszont a speciális műszaki szolgálat segíti ki a túrázókat.

Váradi-Hódi Zoé Noémi vidáman állt kameránk elé. Mint mondta nagyon jó élményeket szerzett a tábor során.
– Azért választottam a biciklis tábort, mert nagyon szeretek sportolni, biciklizni és úszni. Nagyon-nagyon jól érzem magam a táborban. A barátaimmal vagyok, nagyon jókat nevetünk együtt, játszunk nagyin sokat. Este nagyon sokat kártyázunk – erősítette meg Váradi-Hódi Zoé Noémi.
A táborozók között volt olyan is, aki nem először pattan nyeregbe az útvonalon, Balogh Ádám ismét a tekerve tekergést választotta nyári elfoglaltságnak.
– Én tavaly már jártam a bringás vándortáborban, ahol szerencsére jó tapasztalataim voltak, így úgy gondoltam, hogy szerencsés lenne, ha idén is elindulnék. Sikerrel jártam, így újra itt vagyok a táborban – mondta Balogh Ádám.

A bringás túrázók ezen csoportja a csütörtöki etappal zárta az útvonalat, a résztvevők fáradtan, de elégedetten fejezték be a gurulást a békéscsabai egykori KISZ-táborban, hogy átadják helyüket és bringáikat a következő csoport tagjainak.