Két keréken a csabaiak biztonságáért

2019. július 23. 17:09 | Papp Ádám Sándor

„Két keréken a csabaiak biztonságáért!” – ezzel a jelmondattal a rendőrség idén nyáron is kerékpáros rendőrjárőr-szolgálatot lát el Békéscsabán. A program 2016 óta működik a megyeszékhelyen, amelynek célja a bűncselekmények, balesetek megelőzése és a városban közlekedők segítése.

Egy tavalyi felmérés szerint Békéscsabán kerékpároznak a legtöbben országos viszonylatban. Ez annak is köszönhető, hogy az elmúlt években sokat javult a város infrastruktúrája, több kerékpárút épült, a meglévő utak is biztonságosabbak lettek. A városban élők egyre gyakrabban választják a kerékpáros közlekedést a személygépjármű és az autóbusz helyett a nyári időszakban.

Az általunk megkérdezett kerékpárosok úgy gondolják, hogy a kétkerekűzés jó mozgásforma, nincsenek időhöz kötve, hiszen akkor járnak-kelnek, mikor szeretnének és a parkolásért sem kell fizetniük – szemben az autókkal. 

A rendőrség fontosnak tartja, hogy a közlekedés résztvevői elővigyázatosak és körültekintőek legyenek, betartsák a közlekedési szabályokat, valamint irányváltásnál jelezzék a kanyarodási szándékot.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a megyeszékhelyen az önkormányzat támogatásával 2016-ban indult el a kerékpáros rendőrjárőr-szolgálat. Vargáné Szombati Andrea kiemelte: a járőrök leginkább Békéscsaba kerékpáros szempontból forgalmas helyein vannak jelen, ahol céljuk a balesetek megelőzése, valamint az, hogy a szabályok betartásával példát mutassanak a ketkerekűvel közlekedőknek.

A megyei főkapitányság szóvivője hozzátette: az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy a békéscsabaiak gyakran megállítják a kerékpáros rendőröket, akiktől tanácsot, segítséget és néha útbaigazítást kérnek.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL