Két hossz egy nap fürdőzésért!

A békéscsabai strand is csatlakozott a Magyar Úszás Napjához, amelyet országosan minden helyszínen egy időpontban rendeztek meg. Az esemény célja az, hogy közelebb hozza az emberekhez az élsportot és a tömegsportot.

Ennek apropóján szombaton reggel Balatonfüred volt a helyszíne a nyílt vízi világkupának, ahol 27 országból mintegy 120 sportoló érkezett. Emellett az ország számos strandja és fürdője ingyenesen várta a látogatókat, akiknek cserébe csupán néhány hosszt kellett leúszniuk a medencékben.

–Úgy gondolom, hogy Magyarországon egyre több embernek fontos az, hogy megtanuljon úszni. Nekem az a tapasztalatom, hogy – lehet, hogy pont a tavalyi vizes vb okán – egyre nagyobb az érdeklődés a mi egyesületünk iránt is. Talán azért, mert alap mozgáskultúrának tarják az úszást – mondta Szilágyi Kristóf. A Swietelsky-Békéscsaba vízilabda csapat edzője hozzátette: A Békéscsabai Előre Úszó Klubbal közösen fontosnak gondoltuk, hogy együtt álljanak egy olyan nemes cél mellé, ami népszerűsíti a vizes sportokat, főként az úszást, mert mint mondta a vízbiztonságot adó jó úszástudás, akár életeket is menthet.

Az Árpád Fürdő is csatlakozott az országos programhoz, melynek szakmai hátterét a Békéscsabai Előre Úszó Klub biztosította.

–Minden gyereknek meg kell tanulnia úszni úgy ,hogy meg legyen a vízbiztonsága, és ne csak az alap mozdulatsorokat ismerje. Ehhez szükség van arra, hogy több száz méter ússzanak le. A gyerekek fogékonyak az új mozgásokra, így könnyen meg lehet őket tanítani úszni. A Magyar Úszás Napjának is ez a célja – hangsúlyozta Lázár Olga, a Békéscsabai Előre Úszó Klub szakmai vezetője.

A szombat délelőtti program résztvevői nem csupán az úszást élvezték a strandon, hanem vetélkedőkkel, sőt még vízimentő-bemutatóval készültek az érdeklődőknek.

Megosztás:

Címke: , , , , ,