A szabadkígyósi Wenckheim-kastély 1945-2011. között képzete a pék, cukrász, kertész és élelmiszertartósító szakmunkásokat. Az intézményben először szakmunkásvizsgát, majd később az érettségit is meg lehetett szerezni.
– Azonfelül a kastély mellett pulzáló kollégium nemcsak a békési, hanem a környékbeli megyék tanulóinak nyújtott három évig otthont. Többek között életre szóló barátságok kötődtek, illetve szerelmek szövődtek, melyekből házasságok is születettek – mondta Liszkai Ágnes.
Forrás: Liszkai Ágnes
A program egyik szervezője – aki kertészként végzett, de ma már óvodapedagógusként ténykedik – hozzátette, az öregdiák találkozó eredendően tanáruk, Kovács Géza szíve csücske volt. Évekkel ezelőtt el is kezdték a szervezést, amit sajnos a Covid-19 járvány fölülírt. Közben az idő haladt, majd tavaly novemberben rácsaptak az asztalra, és pontot tettek az elképzelés végére. Kiemelte, Kocsis Klára, a Wenckheim-kastély igazgatója végig fogta a kezüket.
– Szerénytelenül állíthatom, a kastély azért maradt meg jó állapotban, sok más környékbeli vagy távolabbi társaival szemben, mert a diákok az épületet a második otthonunknak, a parkot pedig a saját kertjüknek tekintették – fűzte hozzá.
A találkozót hirdető Faceboook posztra mintegy 1300-an jelentkeztek; az esemény előtti hetekben azonban fixen négyszáz fő jelzett vissza.
Galéria
Elmesélte, a megnyitó beszédeket követően a Deja Vu együttes adott egy mini koncertet, majd a megjelentek 13 emlékfát ültetettek el. Az ebéd a Lipicai sétányon lévő étterem területén zajlott: sátrak alatt, sörpadokon. Tekintettel a négyszáz főre, Sebestyén Zoltán és társai egyfolytában talpaltak. A délután folyamán a pék-cukrász műhelybe látogattak el.
– Az egyik öregdiákunk lánya aznap ünnepelte születésnapját, és emiatt nem akart eljönni a találkozóra – folytatta. – Majd a családtagjai meglepték, és csak elhozták. Az idős hölgy a tömegben némileg bátortalanul kereste az osztályát. Ekkor bemondtuk a hangosba: „Keressük az 1969-72-es évfolyamot!”. És egy messzi pad felől néhányan szinte futva érkeztek, hogy mit szeretnénk? Mi meg csak annyit mondtunk: „Hoztunk nektek – mert aznap mindenkit tegeztünk – még egy osztálytársat!”. Bizony először nem ismerték meg, hiszen 1972. óta nem találkoztak. Majd átölelték egymást, örültek, sírtak… nagyon megható volt a jelenet. A hölgy lánya, akit aznap ünnepeltek, pedig csak annyit mondott: „Ez életem legszebb szülinapja!”
