Kerékpáros balesetek történtek pénteken

2020. szeptember 26. 09:35 | behir.hu

Személyi sérüléses baleseteknél helyszíneltek, és ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök – írja a police.hu.

Békés megyében, pénteken három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Mezőberényben, a Békési út és a József Attila utca kereszteződésében péntek reggel egy személygépkocsi kerékpárost ütött el. A kerékpáros férfi súlyos sérülést szenvedett.

Békéscsabán, az Andrássy út járdáján dél körül egy elektromos kerékpárral közlekedő férfi egy kirakatnak hajtott. A balesetben a férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Gyulán, a Csabai út mellett lévő kerékpárúton 19 óra körül két kerékpáros ütközött össze. A mentők az egyik férfit, aki a gyanú szerint ittasan közlekedett, súlyos sérüléssel vitték kórházba.

Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök pénteken 13 óra 45 perc körül Gyulán, a Vár utcában. Egy személygépkocsi vezetőjénél jelzett alkoholfogyasztást a szonda. A budapesti férfit a rendőrök előállították, majd miután a Gyulai Rendőrkapitányságon végzett további légalkoholmérések eredménye is pozitív lett nála, elvették a vezetői engedélyét, és büntetőfeljelentést tettek ellene.

 

Forrás: police.hu

 

Galéria

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL