Alapításának harmincadik évfordulóját ünnepli idén a Szlovák Kultúra Háza. A jeles alkalomból a szombati nap kezdetén a Csabagyöngye Kulturális Központban rendeztek ünnepi gálaműsort, majd a megjelent vendégek ünnepélyes szalagátvágással adták át a nemrég felújításon átesett épületet, amely 25 millió forintos kormányzati támogatásnak köszönhetően újult meg.
Az ünnepi gálaműsor a szlovák és a magyar himnusz eléneklésével kezdődött, majd Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárának szavai nyitották meg a köszöntők sorát, aki úgy fogalmazott, hogy a magyarországi szlovákok számíthatnak a magyar kormányra, az együttműködés minden területen jelen van.

– A történelmi múltat hordozó közös jelképek és szimbólumok vezetnek el a Magyarország és Szlovákia közötti történelmi megegyezéshez. Békéscsabán az elmúlt évtizedben több mint 1,5 milliárd forintból megújult három templom, létrejött a szlovák tájház és mintegy 400 millió forintból korszerűsítették a szlovák gimnáziumot. Most pedig a kormány a Szlovák Kultúra Házának felújításához járult hozzá, ami szintén kiemelt öröm számunkra – fogalmazott az államtitkár.
Majd Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kulturális államtitkára mondta el ünnepi gondolatait. Mint fogalmazott: a békéscsabai intézmény a kulturális sokszínűséget, a hagyományok gazdagságát, a nemzeti összetartozást és együttérzést szolgálja.

– A szlovák hagyományok felkarolása, a művészeti csoportok megerősítése, az országos szervezetekkel egyre szorosabbá font együttműködések adják az alapját annak a közösségi munkának, amely a szlovák nemzetiségi identitás megőrzését, továbbadását szolgálja – tette hozzá az államtitkár.
Az ünnepségen Martina Simkovicova, a Szlovák Köztársaság kulturális minisztere elmondta, hogy Békéscsaba már három évtizede a Magyarországon élő szlovákok kultúrájának, nyelvének és identitásának motorja, a kultúra házát pedig az összetartozás, a kitartás és a gyökerekhez való ragaszkodás szimbólumának nevezte.
Az intézményt működtető Csabai Szlovákok Szervezetének 2024 áprilisában megválasztott új elnöke, Püski-Liker Bence szlovákul elmondott köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy Békés vármegyében már 300 éve élnek szlovákok, akik mindig békességben éltek és élnek még a mai napig is a magyarokkal együtt.

– A szervezet célja a modernizáció, a kapcsolatok erősítése és az élő közösség megőrzése, hogy az épület a jövőben is a hímzők, énekkarok és zenészek otthona legyen – fejtette ki az elnök.
A beszédek után fellépett a Páduai Szent Antal Katolikus Énekkar, Alföldi Csaba, zeneszerző-orgonistával kiegészülve, majd Peter Srámek szórakoztatta a megjelenteket, aki szlovák és magyar dalokat is egyaránt előadott.

A gálaműsor után ünnapélyesen is átadták a Szlovák Kultúra Házát, amelyet Nagy Zoltán esperes áldott meg, majd a jelenlévők Szarvas Péter polgármester pohárköszöntőjét is meghallgatták. A városvezető elmondta, hogy ez egy különleges nap a csabai szlovákok életében, hiszen megújult az a „szentély”, ahol a szlovák kultúra és identitás minden nap életben marad és tovább erősödik. Hozzátette, hogy a szlovák szervezetek minden alkalommal színesítik programjaikkal a város kulturális életét.

A békéscsabai Szlovák Kultúra Házának létrehozása példaértékű volt három évtizede, az intézmény a mai napig példát szolgáltat a nemzetek közti együttműködésben az egész Kárpát-medencében.