Képeink – új anyaggal mutatkozott be a Márvány Fotóműhely a Lencsésin

2022. január 22. 13:25 | Such Tamás

A Lencsési Közösségi Ház és a Márvány Fotóműhely közös szervezésében péntek este kiállítás nyílt a Féja Géza téri kulturális intézményben. A Képeink című tárlat a közösségi ház, magyar kultúra napi ötös programcsomag nyitó etapja volt.

– Először 2001-ben, a Márvány Fotóműhely kiállításával emlékeztünk meg a magyar kultúra napjáról – mondja a megnyitó előtt Takács Péter.

Az intézményvezető hozzáteszi, azóta, minden évben hagyományosan visszatérő program náluk, hogy a fenntartásukban működő csoportok, klubok bemutathassák az értékteremtő tevékenységeiket.

– A Képeink című kiállításon 30 fotós, 30 kópiáját láthatjuk – ezt már Katona Péter mondja, aki 2012 óta vezeti az idén 25 esztendős klubot. – Noha a tárlat tematikák nélkül lett meghirdetve, a legnépszerűbb témák azonban – mint szinte mindig – a portré- és a természetfotózás volt.

 

Galéria

 

Továbbá örömmel webújságolja, hogy a megnyitóra a fürdővárosi Székely Aladár Fotóklub tagjai is ellátogattak.

– A magyar kultúra napja azért is fontos számunkra – fűzi hozzá Takács Péter – mert „mi a kultúra munkásai vagyunk, és úgy gondoljuk, hogy kötelező jelleggel kell az ilyen szintű eseményeket megszervezni. Fontos azért is, mert Európa azon nemzetei közé tartozunk, amely nemcsak a történelmi nagyságait adta a kontinens számára, hanem a kultúra nagyságait is, elég, ha például Liszt Ferencre gondolunk.”

***

A vendégeket Takács Péter köszöntötte; a kiállítást megnyitotta dr. Kerekes Attila főorvos. Közreműködött Rakonczai Kata Bíborka, a békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola diákja.

A kiállítás megtekinthető: február 11-ig; hétköznapokon 8-18 óra között.

Rakonczai Kata Bíborka – Fotó: behir.hu/Such Tamás

További programok »

FEL