Képben kell lenni – fórumot tartottak a civil szervezeteknek a NEA pályázatáról

2025. szeptember 15. 19:35 | Gulyás Gergő

A Békés Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ a Nemzeti Együttműködési Alap 2026. évi pályázati kiírásával kapcsolatban tartott fórumot a civil szervezetek képviselőinek hétfőn délután.

Szeptember 1-jén a Városi Civil Alap és a NEA pályázat is kiírásra került. A Városi Civil Alapnak egyúttal a beadási időszaka is megkezdődött, és október 1-je 14 óráig lehet beadni, míg a NEA pályázatot október 6. 10 órától november 5. 14 óráig lehet beadni – erről tájékoztatták a résztvevőket a fórumon.

A támogatást a civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására lehet igényelni. Az elnyerhető összeg egy és két millió forint között van, ami egy kisebb civil szervezet számára hatalmas segítséget jelent. Elhangzott, egy pályázó kizárólag egy pályázatot nyújthat be egyetlen kategóriára. A sajtótájékoztatón megjelent résztvevőket Bódi Beáta, a Békés Vármegyei Kormányhivatal igazgatója köszöntötte.

Herczegné Számel Annamária, a Békés Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ irodavezetője elmondta, hogy a jövő évre vonatkozó NEA pályázat minden eddiginél nagyobb forrással jelent meg. Mint fogalmazott: szeretnének minden segítséget megadni a vármegyei civil szervezetek számára, hogy ezen a pályázaton minél többen sikeresen szerepeljenek, hiszen ez az egyik legfontosabb pályázati lehetőség a szervezetek számára.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– Mindenképp fontos azt tudni, hogy ilyen még sosem volt, hogy már szeptember 1-jén meghirdették ezt a pályázatot, ráadásul minden eddiginél nagyobb forrással. Azért gondoltuk, hogy minél hamarabb szervezzük meg ezt a fórumot, mert mindenféle tanácsadással, mindenféle jó ötlettel szeretnénk a civil szervezeteket arra biztatni, hogy a lehető legeredményesebben tudjanak pályázni – fejtette ki az irodavezető.

Az új pályázatról két szakember tartott előadást a fórumon. Papp Zoltán pályázatíró elmondta, hogy a NEA mellett a Városi Civil Alapot is kiírták. Mint mondta: a Nemzeti Együttműködési Alap mindenképpen óriási segítség a civil szervezetek számára, ezért fontos őket időben tájékoztatni és felkészíteni a sikeres pályázat megírására.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– Gyakorlatilag az egyetlen olyan, ahol lehet csak működésre is pályázni, tehát más ilyen pályázati projekt nem létezik. Minden esetben valamilyen projektet, tevékenységet kell megvalósítani, így gyakorlatilag a pályázók az alap működésükre is pályázhatnak, ami nagyon nagy segítség. Minden évben rengeteg pályázat szokott beérkezni, amikor nagy az érdeklődés, akkor csak a mi kollégiumunkba több mint kétezer érkezik be – tette hozzá a szakember.

A fórum előtt a szolgáltató központ közös sajtótájékoztatót tartott a helyszínen a Fiatal Családosok Klubjával, amelyen a két szervezet következő programjait ismertették. Mindkét szervezet rendkívül aktív lesz a következő időszakban, és számos olyan programot szerveznek, amelyek vagy a civil szervezeteknek, vagy a családoknak lesz hasznos. A tájékoztatót Herczegné Számel Annamária irodavezető és Pálfi-Rigó Krisztina, a FICSAK Békéscsaba Alapítvány kuratóriumi elnöke közösen tartották.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL