2023 és 2025 között összesen 61 alkalommal okoztak kárt a város idős fái, a napokban pedig például a városháza előtt is letört egy nagy ág. Az esetek nem kizárólag nagy viharok után történtek: előfordult, hogy teljesen szélcsendes időben tört le egy-egy ág.
Az Andrássy úton különösen gyakoriak a platánok okozta kisebb-nagyobb károk: horpadások, karcolások keletkeznek a parkoló autókon, a probléma pedig rendszeresen szóba kerül a lakossági fogadónapokon is. Sajnos személyi sérülésre is volt már példa, amikor egy lehulló ág könnyebben megsebesített egy járókelőt.
A helyzet pontos feltárása érdekében Békéscsaba önkormányzata Gila Csaba növényorvost, minősített favizsgáló szakmérnököt bízta meg az Andrássy úti platánsor teljes körű, egyedenkénti felmérésével.
A vizsgálat 2025 augusztusa és októbere között zajlott. A szakember minden fát külön megvizsgált, az eredményeket pedig egy 285 oldalas szakmai dokumentációban foglalták össze. Ez adja a szakmai alapját annak, hogy mely fáknál, milyen módon és milyen sürgősséggel szükséges beavatkozni. Vagyis a döntések nem pusztán benyomások vagy egy-egy panasz alapján születnek: a teljes fasor állapotáról részletes, szakember által készített felmérés áll rendelkezésre.
A platánokhoz ugyanakkor erős érzelmek fűzik a csabaiakat. Nehéz nem szeretni ezeket a hatalmas, magasra törő, széles koronájú fákat, amelyek évtizedek óta meghatározzák az Andrássy út arculatát. Jellegzetes látvány az is, ahogy a törzsükről és ágaikról nagy lapokban válik le a kéreg – ez a szárazabb nyarakon még szembetűnőbb.
Éppen ezért a mostani feladat nem egyszerűen a veszélyes fák kivágásáról szól. A cél az értékes fasor megőrzése úgy, hogy közben a közterületek biztonsága se kerüljön veszélybe.

Az önkormányzat 2026-ban megkezdte a szükséges előkészítő munkát. Szakértők bevonásával és széles körű tájékoztatás mellett jelenleg a beavatkozásokra való felkészülés zajlik.
Nemrégiben Szarvas Péter polgármester a szakemberekkel együtt járta végig az Andrássy utat, ahol a platánok állapotát egyenként vizsgálták meg és beszélték át. Gila Csaba növényorvos szakmai tanulmánya is részletesen foglalkozott a fák állapotával. Megállapításai szerint a 256 platánfa közül 46 esetében olyan mértékű egészségügyi problémákat tártak fel, amelyek fokozott kockázatot jelentenek. Ez az állomány mintegy 18 százaléka, a teljes állományhoz képest viszonylag alacsony a komoly kockázatot jelentő egyedek aránya, így továbbra is van mit és van miért megőrizni.
A legveszélyesebb, illetve a kis állékonyságú, kidőlés veszélyét hordozó fákat hamarosan el kell távolítani annak érdekében, hogy ne okozzanak személyi sérülést vagy anyagi kárt. Természetesen a kivágott fák pótlása megtörténik; ahol lehetséges, ott a kivágott fa helyén, ahol nem megoldható, ott a közelben.
A szakemberek ugyanakkor olyan fákat is azonosítottak, amelyek hosszú távon nem feltétlenül fenntarthatók, de jelenlegi állapotukban még megőrizhetők. Ezek esetében a cél az, hogy ameddig biztonságosan lehetséges, továbbra is biztosítsák az Andrássy út árnyékolását és zöld karakterét.
Békéscsaba mintegy 68 ezer egyedből álló faállománya egyszerre jelent páratlan értéket és komoly felelősséget. A fák nélkülözhetetlenek az élhető, egészséges városi környezethez: árnyékot adnak, javítják a mikroklímát, hozzájárulnak a város zöld karakteréhez, és nem utolsósorban otthonosabbá teszik az utcákat.
Éppen ezért a fák állapotának folyamatos figyelemmel kísérése, valamint a szükséges – olykor fájdalmas – beavatkozások elvégzése nem a zöldfelületek ellenében történik, hanem azok hosszú távú megőrzését szolgálja.