Zöld önkormányzat: Személyi sérülést és károkat okoznak az elöregedő fák Csabán

10:10 | Mikóczy Erika

Kitavaszodott, lombokat növesztettek a fák, a hosszú szürkeség után most látszik csak igazán, hogy milyen szép, zöld város Békéscsaba. Az utóbbi időszakban az e felett érzett örömbe azonban üröm is vegyült: több békéscsabai polgár fordult az önkormányzathoz azzal, hogy az elöregedő fákról leeső ágak komoly károkat okoztak az autóikban, sőt, vannak, akiknek a házukban is. Ilyenkor a károkat a biztosítónak, a kártérítés egy részét azonban a városnak kell fizetnie.

Tájékoztatást kértünk a polgármesteri hivataltól arról, hogy milyen bejelentéseket kaptak hasonló esetekről, illetve jellemzően mekkora károkat okoztak – a főleg nagyobb szél és viharok után, de sajnos nemcsak akkor – a leeső ágak. Egy egész listát kaptunk, most csak néhány jellemző esetet sorolunk fel.

Egy Derkovits sori parkolóban állt egy autó, amikor az Élővíz-csatorna partján lévő egyik platánfának a mintegy tíz méter magasan lévő ága letört és a parkoló autóra zuhant. Itt közel egymillió forint volt a kár. A Bartók Béla úton, egy téli napon karcolta meg az autó fényezését, illetve tette tönkre az irányjelzőt egy letört ág. A kár meghaladta a 100 ezer forintot. 

Az Andrássy út legkülönbözőbb pontjain a platánfákról leeső ágak sajnos számos esetben okoztak bosszúságot és anyagi károkat az elmúlt időszakban az autók tulajdonosainak, tönkretéve a fényezést, valamint horpadásokat, töréseket, illetve különböző sérüléseket okozva. A károk összege ezekben az esetekben jellemzően 100-200 ezer forint volt. Az Andrássy úti platánfák állapota, illetve az azokról leeső ágak egyébként a fogadónapokon is vissza-visszatérő témát jelentenek.

 

 

Tavaly nyáron csaknem 1,4 millió forint kár keletkezett abban a szabályosan parkoló autóban, amelyre a Kinizsi utca 1-3. számú épület előtt esett rá egy elöregedett fa. Ráadásul ebben az esetben verőfényes nyári nap volt, szél sem fújt és eső sem esett.

Szintén tavaly nyáron az Unicon tetejére zuhant egy fa, ők a károkat a saját költségükön javíttatták meg. A Derkovits soron, egy közterületen álló fának pedig egy nagy ága törött le, amely rögtön két társasházi lakásban és a társasház épületében is károkat okozott. A kártérítés itt összesen közel 2 millió forintot tett ki. A Derkovits soron két autó is megsérült, az egyikben 1,25 millió forint, a másikban 57 ezer forint kár keletkezett – és még sorolhatnánk, hiszen 2023 és 2025 között 61 esetben okoztak kárt a nagyra nőtt óriások.

 

 

Sajnos 2024 nyarán már személyi sérülés is történt az Andrássy úton, amikor a lehulló faág egy járókelőnek okozott szerencsére csak könnyebb sérülést.

Szeretjük a platánokat, jó érzés gyönyörködni a magasra növő, egészen széles koronájú fában. Érdekes az is, amikor a törzséről és az ágairól a kéreg nagy lapokban válik le – ami a szárazabb nyarakon még inkább megfigyelhető. Bár az allergiások, asztmások nehezen viselik, amikor kihajt és „pöszmöszök” vannak rajta, de ezek nyárra lepotyognak, akkor már nem okoznak gondot.

Nehéz, de muszáj elfogadni, hogy ezek a gyönyörű fák is elöregednek, elszáradnak, megbetegednek és ledobálják az ágaikat, amelyekkel károkat okoznak. Az önkormányzat felelősen, nagy odafigyeléssel dolgozik azon, hogy ilyen ne fordulhasson elő – szakemberek bevonásával beavatkozási intézkedés készül.

További programok »

FEL