Szeptember 26-án, szombaton pontban 11 órakor Magyarország számos településén és a határon túl is egyszerre emelték magasba gyermekeiket a résztvevő családok. A „Karjainkban a jövő” jelmondat köré szerveződő kezdeményezés évről évre összehozza a családokat és a helyi közösségeket. A közös emelés egyszerre szól a gyermekekbe vetett bizalomról, a szülői szeretetről és az összetartozásról: arról, hogy a következő generáció jövője mindannyiunk közös ügye.
Az Egyensúly AE Egyesület e köré a program köré szervezett családi délelőttöt a Bankó András utcai telephelyükre. Tóth István Gáborné, az egyesület elnöke elmondta, hogy többek között ugrálóvárral, csillámtetoválással, kézműveskedéssel készültek a családoknak, de fellépett Hevesi Imi bácsi is a legfiatalabbak legnagyobb örömére.

– A program a családalapítás és a tudatos gyermekvállalás fontosságára is ráirányítja a figyelmet. A Gyereket a magasba! alkalmat teremt arra, hogy a családok együtt kapcsolódjanak ki, új élményeket szerezzenek és a gyerekek jól érezzék magukat – tette hozzá az egyesület elnöke.
A kezdeményezéshez a nagyobb városok mellett kisebb falvak is csatlakoztak, megmutatva a családok közösségének igazi erejét. A programot a Szociális és Családügyi Minisztérium támogatta.