Karantén történetek – Futaki Sándor bútorasztalos a fa szeretetéről

2020. április 24. 15:14 | Csiffáry Zsuzsanna

Új sorozatunkban olyan Békés megyeieket mutatunk be, akik habár a négy fal közé szorultak, igyekeznek megtalálni helyüket az új helyzetben. Erről mesélnek a behir.hu-nak.

Futaki Sándor fához fűződő viszonya nem merül ki szakmájában. Számos egyedi, önálló kiállítást tudhat maga mögött, amelynek főszereplői a fűrészelt díszdobozok. Gerincsérülése után ismerkedett meg ezzel a technikával, amit az internet segítségével sajátított el. Elhivatott bútorasztalosként a mindennapjait a jelenlegi helyzetben is kitölti a munka. Egyedi megrendeléseknek tesz eleget. 

– Min dolgozol jelenleg?

– Nemrég felkerestek azzal, hogy egy fésülködő asztalkát újítsak fel. Felmértem az állapotát, úgy gondoltam belevágok. Láttam, hogy a megrendelőm érzelmileg kötődik a darabhoz, hiszen a nagymamájáé volt. A bútor nagyon elhasználódott volt, viszont nincs lehetetlen. Egyszerűen belevágtam.

– Mi volt elsődleges számodra? A megrendelőd érzelmi kötődése, vagy a fa ilyen formájának a megmentése?

– Igazából mindkettő. Több családnak segítettem már lehetetlennek tűnő darabok felújításában, mert láttam, hogy fontos nekik az adott használati fatárgy. Másrészt fontos maga a darab is, így új életre kelnek az emlékek. 

– A fésülködő asztalkánál mi vezérelt?

– A kellő óvatosság és tisztelet. Ezután következett a hibák feltárása, a lehetséges javítási műveletek megtervezése. Eltávolítottam a felesleges festéket, pótoltam a hiányos elemeket. Ezután előkészítettem a felületet, majd új porcelán foggantyúkkal egészítettem ki. Az elemeket összeraktam. Az így elkészült fésülködő asztalka megelevenedett, ami mosolyt csalt a család arcára. 

Galéria

További programok »

FEL