A vidékünkön van egy ismert népi gyermek mondóka – kezdte Harangozó Imre:
Kerek Isten fája, szép tizenkét ága,
szép tizenkét ágán ötvenkét hajtása,
ötvenkét hajtáson három aranyalma,
aki kitalálja, hull az áldás arra.
Mint mondta, a három aranyalma az esztendő három nagyon fontos szegletköve: a karácsony, a húsvét és pünkösd. Ezek közül az első karácsony, ami a mi keresztény kultúrkörünkben Jézus Krisztus születésének az ünnepe. A téli napforduló az örök emberi ünnep, évezredek óta ünneplik.
A Megváltó születését valamikor a harmadik században helyezték ide, a régi római, sőt még sokkal korábbi kultúrákon átívelő Napisten születésnapjára. Hiszen ilyenkor vált a nap: egyre rövidebbek az éjszakák és hosszabbak a nappalok.
– Öreganyámék úgy mondták, hogy egy-egy tyúklépéssel rövidebb lösz a nap. Ha nem jönne ez a fordulat, akkor elsötétedne a világ. Érdekes módon a magyar népi hagyomány megőrzött ebből az ősi ünnepkörből valamit. Erdélyben régi gyűjtésekben lehet találni abból a karácsonyi kántálót – folytatta Harangozó Imre:
Paradicsom kőkertjébe
arany szőnyeg leterítve.
Azon vagyon rengő bölcső,
Abban fekszik az Úr Jézus.
Jézus a hagyomány szerint egy kőbarlang istállóban látta meg a napvilágot. Itt a kultúra és az isteni gondviselés nagyon rímel, és egymásra épül. Ezt a folytonosságot őrzi a népi vallásosságunk a 20. századig. A karácsonyi ünnepkör a felkészüléssel, az adventtel, a szentek sorával kezdődik. Éppen ez mutatja, hogy mennyire szerves és egész, egységes volt a régi népi vallásosságunk, illetve a magyar paraszti tradíciónk, ami ezt az a maga teljességében, szépségében és mélységében értette, és élte. Minden egyes mozzanatában ott volt a készület, a várakozás, a beteljesedés. Ádám és Éva karácsony szigorú böjtnapja, amikor emlékezünk arra, hogy ősszüleink behozták a világba a bűnt. Az ő bukásuk csodálatos isteni tervet hozott el, mert másnap megszületett a világ világossága. Annak a gondolata is megjelenik, hogy Jézus Krisztus az új Ádám.
Az előbb idézett kántáló így folytatódik:
Sosem láttam szebb termőfát,
Mint a Krisztus keresztfáját,
Mert az vérrel virágozik,
Szentlélekkel gyümölcsözik.
Harangozó Imre szerint ott van akár egy karácsonyi kántálóban, amit egy írástudatlan mezőségi parasztasszony énekel, ott van a kereszténység teljessége, az ószövetségtől, a világ teremtésétől kezdve az isteni terv bevégeztéig: a Szentlélek eljöveteléig. Ezt a bölcsességet hordozza a népünk, a karácsony ezt elénk állítja, megélhetővé teszi.
Ezekben a napokban, karácsony napjaiban jó, ha befelé kezdünk el figyelni. Ismerjük meg azt a hagyományt, ami a mi sajátunk. Bartók azt mondja, hogy csak tiszta forrásból szabad meríteni. Ez a hagyomány évezredek által lecsiszolt, szépen letisztított hagyomány.
– Ne a külsőségekre, ne a fölösleges forgácsokra figyeljünk, hanem a tartalmára, arra, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta oda érte, hogy nekünk életünk legyen. Ez az élet válik emberré karácsony szent éjszakáján, és nekünk ezt az életet kell ünnepelnünk, ezt kell magunkba befogadnunk, és ebben segít minket az a nagyon szép hagyomány, amit az őseink hagytak ránk – zárta gondolatait a néprajzkutató.
