Az imbolygó fedélzeten feltűnt egy óriási árnyék, majd kilépett a fényre a kapitány. Szakállas arca, borzas haja, zord arca, mint egy táltos benyomását keltette embereiben. Egy olyan emberét, akin az óceán teljes ereje sem foghat ki.
A vihar tombolt, a villámok erejük delejét szórták a világra. A kapitány árnyéka óvón borult a fedélzetre, a királyként becézett óriás féltőn magasodott kimerült emberei és hajója fölé. Botjára támaszkodva, fél lábbal is határozottan haladt a tengernyi vízzel elborított csúszós padlón.
Lassan a kötélhágcsóhoz ért, majd így szólt a legénységhez: – Most el kell hajóznom. Addig hadd üvöltsön a szél! Majd határozott mozdulatokkal leereszkedett az előre kikészített csónakba.
Villámok cikáztak az égen, emeletnyi hullámok dobálták a rozsdás halászhajót. A kapitány alakja hamarosan eltűnt a háborgó óceán hullámai között, a hajó fényei már nem ragyogtak, oldalán már alig lehetett látni a feliratot: Rossz vér.
Isten veled, Bill Kapitány!
Bimbó Lajos
