A megemlékezés a Római Katolikus Temető sírkőkertjében kezdődött, ahol a világháborúk során elesett eleki honfitársaink előtt hajtottunk fejet.
Ezt követően a Sarlós Boldogasszony-templomban dr. Gruber László plébános celebrált német nyelvű megemlékező szentmisét. A rendkívüli hőség miatt a megemlékezés ezt követően is a templomban folytatódott, ahol Benjamin Köpfle, testvértelepülésük, Laudenbach polgármestere, valamint Joschi Ament, a város díszpolgára mondott emlékbeszédet. Az ünnepi programban Klemm Tamás és Klemm Ferdinánd emlékező műsora hangzott el, majd a Kiűzetési emlékműnél koszorúzás zárta a megemlékezést.
A koszorúzást követően, a Kiűzetési Emlékmű közelében, a Dr. Csepregi Imre téren leplezték le a Német Nemzetiségi Önkormányzat pályázati forrásból megvalósított tanösvényének újabb állomását jelölő emléktáblát, amely a kiűzetés és a tragikus eseményeket követő újrakezdés történetét mutatja be.
1946-ban indult el Magyarországról az első vonatszerelvény, amely az elűzött német nemzetiségűeket szállította. A második világháborút lezáró potsdami konferencián a győztes nagyhatalmak a kollektív bűnösség elvére hivatkozva úgy döntöttek, hogy a Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon maradt német lakosságot, a saját megfogalmazásuk szerint „szervezett és humánus módon” legalább részben áttelepítik Németországba.
Az 1946. január 15-én megjelent végrehajtási utasítás értelmében a kitelepítés alól mentesítettek aránya nem haladhatta meg az adott település német lakosságának 10 százalékát, a mentesítésről pedig egy bizottság dönthetett. A kitelepítettek elveszítették magyar állampolgárságukat, vagyonuk pedig az állam tulajdonába került.
A kiűzetés 1946 és 1948 között Magyarországon mintegy kétszázezer embert, köztük csaknem ötezer eleki lakost érintett. Az elekiek többsége a II. világháborút követően romokban lévő németországi Laudenbach és térségében talált új otthonra. Ez a máig felfoghatatlan történelmi igazságtalanság egy olyan közösséget sújtott, amely évszázadokon át a magyar kultúra, történelem és államiság szerves részét alkotta.
A magyarországi németek szenvedéstörténete emlékeztessen bennünket arra, hogy minden ember alapvető joga ott élni, ahová született; megőrizni hitét, kultúráját és anyanyelvét, valamint otthonra találni saját közösségében.
Forrás: Szelezsán György, Elek polgármestere
